Nem a mama volt az első szava Ördög Nóra kislányának

Az RTL Klub műsorvezetője, Ördög Nóra öthónapos lányának nem a mama volt az első szava. Megelőzte ezt a baba meg a papa is. Az egyszavas válasz arra a kérdésre érkezett, hogy: Ki vagy te? A kis Mici rögtön rávágta: baba. A baba után pedig már következett a papa szó is, amit már többször ki tudott ejteni.

Nóri nyilatkozata szerint büszkén szokták mesélni, hogy az öt és fél hónapos kislányuk már tud beszélni, de természetesen ez még nem jelent logikus beszélgetést, de a szótagokat könnyen megtanulja.

Nóri elmondta, nemcsak a beszéde fejlődik a kislánynak gyorsan, hanem egyre több mindent fedez fel magának a világból. Különösen élvezi az esti fürdetést, ebben Nánási Pál, az édesapa is segít, hiszen Mici nagyon fürgén járatja kezét-lábát, aminek az eredménye természetesen az lesz, hogy az egész fürdőszoba úszik a kipancsolt fél kádnyi vízben.

Kimaradt?