Idén nem lesz régiós referendum a Partiumban és Székelyföldön

Maros, Szatmár, Szilágy és Bihar megyében a román pártok nem fogják megszavazni az RMDSZ határozattervezetét a régiós népszavazások kiírásáról, Hargita és Kovászna megyében pedig a határozatot meg fogják támadni a prefektusok – közölte pénteken az MTI kérdésére Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki szerint a korábban bejelentett ütemtervet aligha sikerül tartani.

Mint ismert, az RMDSZ december nyolcadikára tervezett megyei népszavazásokat, amelyek által a székelyföldi és a partiumi gazdasági fejlesztési régió kialakítása melletti közakaratot szerette volna felmutatni három székelyföldi és három partiumi megyében. A maszol.ro már korábban cikkezett arról, hogy idén nem várható referendum a hat megyében.

Kelemen Hunor elmondta, Bihar, Szatmár és Szilágy megyében arról folytatnak párbeszédet a román pártok helyi képviselőivel, hogy elvi határozatot hozzanak a népszavazás kiírásáról, és csak akkor rögzítsék a népszavazás dátumát, amikor az országos politika szintjén is aktuálissá válik a régióátszervezés. "Ezzel azokon a helyi román politikai vezetőkön is segítenénk, akik a négyszemközti beszélgetéseken támogatják a törekvéseinket, de nem mernek szembemenni pártjaik központi vezetésével" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke a Kulturális Autonómiatanács ülésén elmondta, a régióátalakítás területén is sikerült felmutatni a magyar közakaratot, hiszen két hét alatt 170 ezer támogató aláírást sikerült összegyűjteni az érintett megyékben a népszavazási kezdeményezés támogatására.

Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ára tervezett megyei népszavazások kiírására. A székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye lakosságától azt kérdeznék meg, akarják-e, hogy a három megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal. A partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad központú régióra vonatkozna.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?