„Respiro" a fogyatékkal élők családtagjainak

Fogyatékkal elők ellátását és terápiás kezelését szolgáló központot avatnak októberben a háromszéki Sepsiköröspatakon.

Makkai Péter, a Diakónia Keresztény Alapítvány igazgatója elmondta: a Respiro nevű központot azért építették, hogy átmenetileg levegyék a terhet azoknak a családoknak a válláról, amelyekben testi vagy szellemi fogyatékkal élő személyek élnek. Ezek a családok ugyanis nem engedhetik meg, hogy elmenjenek szabadságra, mivel állandóan gondozniuk kell hátrányos helyzetű rokonaikat.

A hamarosan átadásra kerülő köröspataki központ ehhez nyújt segítséget, ugyanis átmenetileg, egy napra, hétvégére vagy akár több hétre is befogadják a fogyatékosokat, így engedik fellélegezni családjaikat.

Makkai Péter szerint a köröspataki Respiro központban befogadott hátrányos helyzetű személyek számára terápiás kezelést biztosítanak, de gondoskodnak a szórakoztatásukról is, akárcsak egy táborban.120828 Kovacs Zsolt Makkai Peter jobbrol archiv

A központ alapkövét tavaly tették le a Diakónia Keresztény Alapítvány által Köröspatak határában, a Vadas alján vásárolt területen, ahová három, egyenként száz négyzetméteres házat építettek. Ezekben mintegy 20 testi vagy szellemi fogyatékkal élőt tudnak elhelyezni. Ugyanott egy kis farmot is létrehoztak, ahol a hátrányos helyzetűek zöldségeket termeszthetnek, illetve háziállatokkal foglalkozhatnak.

Makkai Péter szerint a köröspataki központot várhatóan október 18-án avatják.

A Diakónia Keresztény Alapítvány emellett Sepsiszentgyörgyön működteti az Írisz Házat, ahol 40 személyt látnak el nappali rendszerben, akik védett műhelyekben dolgozhatnak. Tavaly pedig egy ruhaüzletet is nyitottak a Csíki utca sarkán található szakszervezetek házában. A boltban is fogyatékosok dolgoznak.

Az alapítvány az elmúlt két évben a fogyatékosok gondozóinak felkészítésével is foglalkozott németországi és lengyel partnerek bevonásával. A szakmai képzési programot a Leonardo da Vinci program finanszírozta.

Kimaradt?