Elnököt választ szombaton a Kulturális Autonómia Tanács

November 9-én, szombaton 11 órától a kolozsvári Bánffy-palota nagytermében ülésezik a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) – közölte kedden az RMDSZ sajtóirodája.

A  2012 áprilisában létrejött, romániai magyar tudományos, művészeti, művelődési és szakmai szervezetek döntéshozó fóruma rendes ülésének napirendjén a szövetségi elnök politikai tájékoztatója, a megalakulás óta eltelt időszak beszámolója, a testület szakpolitikai programjának kidolgozása, a működési szabályzat elfogadása, valamint a KAT elnökének és állandó bizottságának megválasztása szerepel – közölte Székely István főtitkárhelyettes, a KAT ideiglenes elnöke.

„A szombati ülés célja, hogy a civil társadalom és az egyházak széleskörű bevonásával beindítsuk azt a programalkotó folyamatot, amely 2014 nyaráig kidolgozza, és társadalmi vitára bocsájtja az egyes ágazatok részletes szakpolitikai programjait” – jelentette ki Székely.

A KAT ülésén bemutatják a Transylvanicum – Erdélyi Magyar Értéktár programot, amely az erdélyi magyarság teljesítményeit, eredményeit, védett- és kiemelt értékeit fogja csoportosítani.

 ,,A Hungarikum mintájára egy olyan értéktárat akarunk létrehozni, amely az erdélyi magyar személyeket: írok, költők, műfordítók, zeneszerzők, tudósok, sportolók, valamint az erdélyi magyar művészeti alkotásokat: képzőművészet, irodalom, színház- és filmművészet, néprajz, épített örökség, találmányok, élelmiszerek témakörökben összesíti”  – fejtette ki Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese.

Kimaradt?