Netes keresztszülőkre vár négy kisoroszlán

Interneten fog eldőlni szavazással, hogyan szólítják majd a magyarországi Gyöngyösön született négy oroszlánkölyköt. A Blikk szavazógépén lehet bejelölni a legrokonszenvesebb neveket.

A két hónapos csöppségek közül kettő fiú és kettő lány. A fiúk nyugodtabbak, sokat alszanak, míg a lányok aktívabbak és hangosabbak – derül ki Facebook-bejegyzésekből. A magánállatkert tulajdonosa, Barcai Henrietta a Blikk olvasóitól kért névötleteket. A beküldöttekből lehet tovább válogatni, szavazni egyetlen névre lehet, a leginkább tetszőre.

„Több mint száz javaslatot küldtek az olvasók. Ebből kölykönként hármat, vagyis összesen tizenkettőt választottunk ki, amelyekre majd a Blikk.hu-n lehet szavazni vasárnapig. A négy legtöbb voksot kapó nevet adjuk majd az oroszlánoknak. A javaslatokat beküldött olvasók pedig tiszteletbeli keresztszülei lesznek a csöppségeknek. Az újság szerkesztőségében tartott névadón személyesen is találkozhatnak majd velük” – árulta el a tulajdonos.

A kölyköket gondozóik a nyitás előtt kicsit még kiengedik a parkba sétálni. A csöppségek pedig ilyenkor azonnal a játszótér felé veszik az irányt, ahol a mászókára felkapaszkodva vagy a csúszdán leszánkázva pont úgy játszanak, mint a gyerekek. Persze csakis felnőtt felügyelete mellett, hiszen mancsaikkal nem tudnak biztonságosan kapaszkodni a játékokban. A rosszcsontokat azonban pótszüleik még mindig nem tudják hogy szólítani. De ez az állapot már nem tart sokáig.

Kimaradt?