Az intézményvezetők tömeges menesztésével jár a decentralizáció
A decentralizációs törvény életbe lépésekor, 2014. január elsején menesztik az összes olyan intézmény vezetőjét, amely minisztériumi fennhatóság alól önkormányzati hatáskörbe kerül. Ezt a jogszabály tervezete írja elő, és az igazgatókat, illetve helyetteseiket érinti.
A megürült posztokra versenyvizsgát hirdetnek a megyei és a helyi önkormányzatok, addig ideiglenes intézményvezetőket neveznek ki a megyei tanácselnökök és a polgármesterek. Mandátumuk azonban akár 90 napig is eltarthat. Január elsejétől ugyanis 60 nap áll a helyhatóságok rendelkezésére elfogadni az átvett intézmények működési szabályzatát, és ha ez megtörtént, további 30 napjuk van meghirdetni a versenyvizsgákat a vezetői tisztségekre.
Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökhelyettese a gandul.infónak az intézményvezetők menesztését azzal indokolta, hogy január elsejétől változik a munkaviszonyuk. „Eddig egy minisztériummal voltak szerződésben, a decentralizáció után a helyi és megyei önkormányzat lesz a munkaadójuk” – magyarázta. Szerinte a menesztett intézményvezetőknek nincs okuk pánikra. „Bár az s megtörténhet, hogy némelyikük végleg elveszíti tisztségét” – tette hozzá.