Három tárcavezetőt is lecserélne Liviu Dragnea

Három miniszterét is lecserélné Liviu Dragnea kormányfőhelyettes, mivel nincs megelégedve a tárcák élén végzett tevékenységükkel. A szociáldemokrata párti (PSD) Dragnea egyelőre nem nevezte meg kitől szabadulna, az ezt illető televíziós nyilatkozatában azt sem mondta el, hogy szociáldemokrata vagy liberális miniszterekről van szó.  

A televíziós beszélgetés alatt Liviu Dragnea úgy nyilatkozott: meg van elégedve Victor Ponta kormányfő munkájával, azonban a miniszterelnök szerinte „olyan személyekkel van jó viszonyban, akikkel nem kellene”. Azt is elismerte, hogy a szociáldemokraták szorosabb és jobb együttműködésre számítottal a liberálisokkal. „Ez azonban hiábavalónak bizonyult” – tette hozzá.

Dragnea szerint az eddigi kormányok nagy adóssága, hogy nem készítettek egy a teljes országot átfogó fejlesztési stratégiát. „Még ma is vannak olyan falvaink, ahol esős időben térdig gázolsz a sárban” – példálózott, hozzátéve, hogy az év végéig szeretnék az ilyen és hasonló hiányosságokat megszüntető tervet elkészíteni.

A kormányfőhelyettes ugyanakkor azt mondta: a PSD Adrian Năstase 2005-ös elnökválasztási veresége óta abban reménykedik, hogy egy saját, és győzelemre esélyes jelölttel vágjon neki az elnökválasztási kampánynak. „Mindezek ellenére, a Nemzeti Liberális Párt vezetőjének elnökjelöltségét illető határozatunkat tiszteletben tartjuk” – szögezte le Liviu Dragnea.

 

Kimaradt?