Azonosították a miniszter autójának megrongálóit

Azonosította a rendőrség azokat a Verespatak-tüntetőket, akik csütörtök este megrongálták Daniel Barbu kulturális miniszter hivatali gépkocsiját Bukarest belvárosában – közölte pénteken a belügyminiszter. Radu Stroe tájékoztatása szerint egész éjjel zajlottak a kihallgatások a rendőrségen ebben az ügyben, és a hatóságoknak eddig nyolc személyt sikerült azonosítani.

A történtekre reagált a kormányfő is. Victor Ponta egy csütörtök esti televíziós műsor vendégeként elfogadhatatlannak nevezte a miniszter elleni támadást, és a tettesek felelősségre vonását kérte. Rámutatott: bár a hetek óta zajló tüntetéseket nem jelentették be, és a demonstrálók rendszeresen akadályozzák a forgalmat, a rendőrség sosem alkalmazott erőt a békés tüntetőkkel szemben, mert a kormány tiszteletben tartják a véleményszabadságot. Az erőszakos fellépést azonban nem tűrik el - tette hozzá.

Daniel Barbu egy kulturális rendezvényen vett részt egy óvárosi kávéházban, amikor a beszélgetést megzavarták a terembe behatoló tüntetők, akik a verespataki beruházás elleni jelszavakat kiabáltak és lemondását követelték. Távozáskor, miután a miniszter beült gépkocsijába, a hangoskodók ütni kezdték a járművet, egyikük pedig - vélhetően kővel - betörte a hátsó ablakot. Rövid dulakodás után a demonstrálókat a rendőrség visszaszorította és a miniszter távozott.

2010-ben több civil szervezet kezdeményezte, hogy a román kulturális tárca terjessze fel az erdélyi települést az épített örökséget védő UNESCO-listára annak reményében, hogy ezzel megakadályozhatják a falu lerombolásával járó aranybányaprojektet. Daniel Barbu kifejtette: Verespataknak nincs esélye felkerülni az UNESCO várakozó listájára, legfeljebb akkor, ha a beruházó folytathatja az ipartörténeti jelentőségű középkori és római kori bányajáratok megkezdett konzerválását.

Kapcsolódók

Kimaradt?