Kiállítással ünnepli 90. születésnapját a Walt Disney vállalat

Walt Disney munkásságának és az általa alapított stúdiónak emléket állító kiállítással ünnepli fennállása 90. évfordulóját a Walt Disney Company Disney szülővárosában, Chicagóban.

A tárlat felidézi Disney életének állomásait és számos relikviát felvonultat az elmúlt kilenc évtized olyan népszerű Disney-filmjeiből és -rajzfilmjeiből, mint a Mary Poppins, a Hófehérke és a hét törpe, a Fantázia vagy éppen a Neveletlen hercegnő és A Karib-tenger kalózai. Az anyag híven tükrözi a chicagói Tudomány és Ipar Múzeumában szerdán megnyílt kiállítás címét: Kincsek a Walt Disney Archívumból.

A rendezők célja az volt, hogy hús-vér emberként mutassák be a látogatóknak a legendát. Felépítették Walt Disney egykori irodájának egy részletét, és bemutatják az 1928-as Willie gőzhajó című rajzfilm eredeti forgatókönyvét is, amelyet maga Disney gépelt le. Ebben a produkcióban mutatkozott be Mickey Mouse (Miki egér) a filmvásznon.

A kiállítás ugyanakkor nem foglalkozik Disney ellentmondásos személyiségével, amelynek ábrázolására az év elején bemutatott Philip Glass-opera, A tökéletes amerikai tett kísérletet. A szervezők hangsúlyozták, hogy kerülték a kritikus hangot, a rendezvényt kizárólag az ünneplésnek szentelték.

A tárlat megnyitója pár nappal előzi meg a Disney stúdió új filmjének, a Mary Poppins című musicalfilm születését feldolgozó Saving Mr. Banks című produkciónak a premierjét. Az ötven évvel ezelőtt játszódó életrajzi dráma főszerepeit Tom Hanks, Emma Thompson és Colin Farrell alakítja. Az alkotás vetítésével zárul vasárnap a Londoni Filmfesztivál.

A Disney vállalat 1923. október 16-át jelölte meg alapítása dátumául, amikor Walt Disney aláírta a szerződést MJ Winklerrel az Alice-rajzfilmsorozat elkészítéséről. A stúdió első egészestés rajzfilmje, a ma már klasszikusnak számító Hófehérke és a hét törpe 1937 karácsonyára került a mozikba. A vállalat ma bevételei alapján a becslések szerint a világ legnagyobb médiakonglomerátuma - emlékeztetett a The Daily Telegraph online kiadása.

Kimaradt?