Az erdélyi magyar szavazótábor csökkenésével riogat egy román lap

Butaságnak nevezték a lapunk által megkeresett politikusok azt a forgatókönyvet, amely szerint csökkenhet a saját hazájuk pártjaira szavazó romániai magyarok száma a jövő évi európai parlamenti választáson amiatt, hogy a magyar állampolgársággal is rendelkezők maguk dönthetik el: romániai vagy magyarországi párt listájára adják-e le a szavazatukat.

Erről a Romania Liberában jelent meg hétfőn cikk, melyet az MTI idézett. Az lap szerint a 2014-es EP-választás alkalmából először fordulhat elő a kedvezményes honosítás következtében, hogy a romániai magyarok nagyobb számban maguk dönthetik el, romániai vagy magyarországi jelöltekre szavaznak-e. A lap feltételezése szerint a romániai magyarok egy része a magyar külképviseleteken fog voksolni, hogy "így fejezze ki a Fidesz és Orbán Viktor iránti háláját a kettős állampolgárságért".

A Romania Liberă szerint emiatt a romániai magyarok már kevesebb mint 7 százalékot fognak képezni a romániai szavazók körében, és csökkenni fog a magyar szavazóbázis. A lap megállapítja, hogy amennyiben mindhárom erdélyi magyar párt külön-külön vesz részt a választáson, akkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) esetében fennáll az a "komoly kockázat", hogy nem éri el az EP-be való bejutást biztosító 5 százalékos küszöböt.

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára emlékeztetett arra, hogy az európai uniós állampolgároknak egyetlenegy szavazatuk van az EP-választásokon, a szavazatukat pedig az állandó lakcímük szerint adják le. „Ha pedig valaki kettős állampolgár, és két országban van állandó lakása, akkor nyilatkoznia kell arról, hogy melyik országban él a szavazatával” – magyarázta. Hozzátette, az Erdélyben élő kettős állampolgárok közül kevésnek van állandó lakcíme.

Winkler Gyula EP-képviselő is megerősítette: a lap forgatókönyve „úgy butaság, ahogy van”. Hangsúlyozta, az európai polgárok csak a lakhelyük szerinti EP-listára szavazhatnak, és csakis egyszer. „Így elképzelhetetlen, hogy az erdélyi kettős állampolgárok tömegesen kezdjenek el magyar listákra szavazni” – fogalmazott a politikus.

Kimaradt?