Sárga lapot mutattak a MIÉRT vezetőinek a háromszéki fiatalok

A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) hétvégén Csernátonban tartotta rendkívüli küldöttgyűlését, amelyen kiértékelték az elmúlt fél év tevékenységét, új elnököt választottak, valamint az országos ernyőszervezetnek is üzentek: „sárga lapot” mutattak a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) vezetőségének.

A HÁRIT hétvégén megválasztott új elnöke, Oltean Csongor a maszol.ro-nak elmondta, a szimbolikus sárga lappal az országos ifjúsági ernyőszervezet vezetőinek arra a múlt heti döntésére reagáltak, amely szerint szankcionálni akarnak egyes tagszervezeteket. Tájékoztatása szerint az eset előzménye, hogy a MIÉRT elnöksége belső információkat igényelt egyes háromszéki ifjúsági szervezetektől, a HÁRIT vezetői azonban ezt megtagadták. Arra hivatkoztak, hogy az érintett szervezetek engedélye nélkül nem szolgálhatnak belső információkkal.

A fiatal politikus leszögezte: elsődleges partnerségi viszony a MIÉRT és a HÁRIT között van, a háromszéki ifjúsági szervezeteknek nincs elszámolási kötelezettségük az országos szervezet irányába. Mint mondta, a HÁRIT a MIÉRT tagjaként beszámol saját rendezvényeiről, tevékenységeiről, illetve a maga is szóban kér beszámolókat a saját tagszervezeteitől, de meglátásuk szerint az országos ernyőszervezet nem kérheti számon ezeket a szervezeteket, hiszen nincsen köztük közvetlen partnerség. „Úgy gondoljuk az ifjúsági szférában nem szankciókra, hanem partnerségre kell építeni a jövőt” – fejtette ki a HÁRIT elnöke.

A háromszéki ifjúsági szervezet egy neve elhallgatását kérő tagja lapunk érdeklődésére elmondta: úgy tudják, a kért információk kiadásának megtagadásáért a MIÉRT elnöksége kilátásba helyezte, hogy a Communitas Alapítvány következő pályázati kiírásakor a háromszéki ernyőszervezet szankcióként húsz százalékos forrásmegvonásban részesül majd. „Ezt nem tartjuk helyesnek - nem a pénzmegvonás miatt, -, hanem azért mert nem pártokról van szó, hanem ifjúsági szervezetekről, amelyek között partnerségi viszony kellene működjön, nem pedig szankciók” – szögezte le lapunknak a neve elhallgatását kérő háromszéki ifjúsági vezető.

Szabó József: a futballt csapatjátéknak hívják

A háromszéki ifjak részéről érkezett vádakra válaszolva Szabó József, a MIÉRT elnöke maszol.ro-nak kifejtette: a HÁRIT-nak elsősorban saját sorait kellene rendeznie. „Vannak problémáik, amiket házon belül kellene megoldaniuk. Ezt mutatja többek között az is, hogy hat hónapon belül másodszor választanak új elnököt” – mondta Szabó. A szankcióként kilátásba helyezett húsz százalékos forrásmegvonásról kijelentette: ezt a vádat furcsának és provokatívnak tartja, amire nem kíván válaszolni, annál is inkább, hogy a vádat megfogalmazó háromszéki ifjú nem vállalja nevét.

A HÁRIT és MIÉRT közti „sárga lapos” konfliktus előzményeiről szólva Szabó József elmondta: a MIÉRT elnöksége monitoring rendszert dolgozott ki, amelyet valemennyi tagszervezet képviselője elfogadott és teljesített is. Azon az ülésen, ahol erről döntöttek, a háromszékiek is képviselve voltak, de nem szólaltak fel ellene, illetve nem hívták meg a MIÉRT elnökségét a HÁRIT küldöttgyűlésére, ahol lehetőség lett volna megtárgyalni a nézeteltéréseket.

A „sárga lapos” akcióra Szabó József ugyancsak foci nyelven válaszolt. „A futballt csapatjátéknak hívják, ahol a legjobb játékosok is csak addig egyéniesedhetnek, míg nem veszélyeztetik a közös eredményt. A háromszékiek kiléptek saját szerepükből, kivették a sárga lapot a bíró kezéből, és saját társaik irányába mutatták fel. Ezt majd el kell magyarázniuk a többi tagszervezetnek is” – összegzett Szabó József.   

Kimaradt?