banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Száműzik Istent a cserkészesküből

Január 1-től már nem fogadnak hűséget Istennek a cserkészek Nagy-Britanniában. A keresztény gyökerű ifjúsági szervezet ezzel a vallástalan fiataloknak tesz engedményt. A változást üdvözlik a szekuláris szervezetek, azt azonban sérelmezik, hogy a királynőre a továbbiakban is fel kell esküdniük a fogadalmat tévőknek.

A 106 éves szövetség már jó ideje bevezette a muszlimok, buddhisták és hinduk számára a külön esküszöveget, ők Isten helyett Allahot és Dharmát mondanak. A nem brit alattvalók a királynő helyett hazájukat említik a szövegben.

A most jóváhagyott változás pontos formáján már hónapok óta vitáztak a több mint félmilliós tagságú brit Cserkész Szövetségben. Az elsődleges cél az volt, hogy nyissanak a nem hívők felé is. „A cserkészet ezzel együtt továbbra is értékalapú és a hitre nyitott marad” – hangsúlyozta a Guardiannek Wayne Bulpitt, az angolok főcserkésze.

A változás csak Nagy-Britanniára vonatkozik, nem érinti a magyar cserkészeket. Az ő esküszövegük továbbra is így kezdődik: „fogadom, hogy híven teljesítem kötelességeimet, amelyekkel Istennek, hazámnak és embertársaimnak tartozom”.

Kimaradt?