Tank parkol egy brit férfi háza előtt

Olyanról már hallottunk, hogy valaki elkötött egy tankot a 2006-os budapesti zavargások idején, de hogy egy ilyen járművet a lakás előtt is le lehet parkolni, az kevesek fejében fordulhat meg. Egy brit férfi ezen kevesek közé tartozik.

A hatezer fős falu, Cottenham egyik lakosa, Anthony Cooke rajong a katonai emléktárgyakért, hat és fél tonnás, az első világháborúból származó tankja vélhetően kedvenc darabjai közül az egyik. A háború száz éves évfordulójának alkalmából lepte meg szomszédait, akik szerinte értékelték az erőfeszítéseit annak ellenére, hogy megijedhettek a hatalmas géptől.

Az 57 éves férfi azt is elmondta, egy utcabéli kisfiú esténként elköszön a tanktól, így aztán megéri, hogy teljes udvarát elfoglalja a behemót, saját autóját pedig az utca egy távolabbi pontján kell leparkolnia. A Mark IV típusú tankot negyvenezer fontért vásárolta és pofozta helyre, de még szükség van arra, hogy a belsejét is rendbeszedje. Megéri: ebből a gépből Európa-szerte kettő működőképes, ebből pedig az egyik az ő birtokában van.

Kimaradt?