Csobot Adél lemondott a rivaldafényről
Esténként már nem fellépésekre jár, hanem házi feladatot körmöl az X-Faktor tavalyi felfedezettje, Csobot Adél, aki ugyan imádja a rivaldát, most mégis az átlagos gimnazisták életét kénytelen élni, hogy elhalasztott érettségi vizsgáit sikeresen letehesse -számolt be a Bors. Emiatt egy színházi szerepet is lemondott.
A 19 éves lány a nyár elején ballagott el nagykárolyi gimnáziumából, ahol elfoglaltságai miatt az érettségi vizsgának már nem futott neki, azonban nem tett le arról, hogy megszerezze a bizonyítványt, ami későbbi továbbtanulásának alapfeltétele. Ezért néhány héttel ezelőtt, a legnagyobb titokban, visszaült az iskolapadba. Ráadásul az énekesi pályával alig összeegyeztethető nappali képzési formát választotta.
Az énekesnő nem is tudta teljesíteni azt, amit hónapokkal ezelőtt vállalt, jelesül, hogy eljátssza az egyik jelentős szerepet a R.a.M. Colosseum októberben debütáló, Makrancos Kata című musicaljében. A közelmúltban hirtelen visszaadta a feladatot, mert a diákélet terhei mellett nem tudta vállalni az intenzív próbákat. Annak ellenére lépett vissza, hogy tudnia kellett, rendkívül nehéz helyzetbe hozza a társulatot.
– A darab próbái túlságosan későn kezdődtek a bemutatóhoz képest, így azokat sajnos nem tudtuk összeegyeztetni Adél iskolai elfoglaltságával. Ha minden jól megy, akkor jövő tavasszal érettségizik – árulta el a Borsnak Adél menedzsere, Pusztai Olivér. – Néhány fellépést is le kellett mondanunk az iskola miatt. Most a tanulás a legfontosabb.
Adél nem kívánt nyilatkozni, mivel az iskola nem pártolja, hogy bulvárújságokban szerepeljen, átlagos diákéletre kérte hírneves tanulóját, aki semmiféle kivételezésre nem számíthat.
A Makrancos Kata című musicalben Adél október 18-án mutatkozott volna be színésznőként Détár Enikő oldalán. Visszalépését követően új színésznő után kellett néznie Meskó Zsoltnak, a darab rendezőjének.
– Az iskola szabályzata nem engedte meg, hogy Adél mulasztás nélkül több héten keresztül részt vegyen a színházi próbákon, melyek a tanítási órákkal esnek egybe. A nagy létszámú szereplőgárdára tekintettel a folyamatos délutáni próbák nem voltak megoldhatók. Közösen úgy döntöttünk, hogy az elkezdett munkát majd tanulmányai sikeres befejezése után folytatja – mondta a rendező.
Az Adélnak szánt szerepet Fonyó Barbara kapta.