Még nem dőlt el a kolozsvári repülőtér neve

Csoma Botond kolozsvári városi tanácsos szerint a kolozsvári önkormányzat még megakadályozhatja, hogy Avram Iancuról nevezze el Kolozs Megye Tanácsa a kincses város nemzetközi repülőterét. A létesítmény átkeresztelését a helyi tanácsnak is jóvá kell hagynia.

A jogász-politikus a maszol.ro-nak elmondta, a legközelebbi tanácsülést október 9-én tartják, és elképzelhető, hogy a napirendi pontok közt szerepel majd a repülőtér elnevezésére vonatkozó tervezet megvitatása is. Mint mondta, nagyon szoros szavazatokra kell számítani, hiszen ahogy a megyei tanácsban sikerült két PDL-s tanácsost meggyőzni, hogy a szocálliberálisok (USL) javaslata mellé álljon, a városi tanácsokat is "el lehet csábítani "egy döntő voksra.

Hozzátette, azt próbálják elérni a helyi tanácsban, hogy a polgármester közvitát hirdessen ki a nemzetközi repülőtér elnevezéséről, és ezt figyelembe véve döntsön az önkormányzat. Ezzel szerinte lehet majd késleltetni, vagy akár meg is akadályozni a vitatott névadást, és olyan elnevezést találni a légi kikötőnek, ami jobban illik az intézményhez és a térség közösségének érzelmeihez is igazodik.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?