Botrányt kavart a Román Katona Emlékműve

Bocsánatkérésre szólította fel kedd este Virgil Enătescu szatmári pszichiáter főorvost, akadémikust a Szatmár megyei RMDSZ nőszervezete, mivel az egészségügyi szakember az egy nappal korábbi megyeitanács-ülésen neveletlenséggel vádolta meg Mărgineanu Éva RMDSZ-es tanácsost és sértő megjegyzést („hibrid”) tett származására.

Az ügy előzménye az, hogy a hétfői önkormányzati ülésen az ismert orvos, liberális tanácsos napirenden kívül a Vida Géza által alkotott nagykárolyi Román Katona Emlékműve elhanyagolt állapotáról beszélt. Virgil Enătescu leteremtette Kovács Jenő polgármestert, akinek szerinte valami baja lehet október 25-tel, Románia utolsó városának felszabadulási dátumával, egyben a román katonák napjával.

A jelenlévők többsége megütközéssel hallgatta az orvost, már csak azért is, mert hetekkel korábban a helyi román és magyar lapok egyaránt fényképpel illusztrálva számoltak be a szoborcsoport rendbetételének megkezdéséről. A Nagykárolyban élő Mărgineanu Éva ügyvédnő, az RMDSZ egyik legtapasztaltabb megyei tanácsosa naponta elmegy az emlékmű előtt, így nem állhatta meg szó nélkül az alaptalan vádakat. Miután ismertette a valós helyzetet, megjegyezte: „már elnézést, de ha valaki nem ismer valamit, akkor ne beszéljen a levegőbe!”

Virgil Enătescu agresszíven reagált: sértegette az ügyvédnőt, s mivel az ülésnek is vége volt, a tanácsosok rendre távoztak. Amikor az orvos látta, hogy már csak a falnak beszél, maga is távozott.  

 

 

 

Kimaradt?