A halálba menekült a péniszével elégedetlen transzszexuális

Elégedetlen volt nemváltoztató műtéte eredményével, ezért eutanáziát kért egy 44 éves transzszexuális férfi Belgiumban. Nathan Verhelst kislányként született, de férfiként hunyt el hétfő délután. Ugyanaz az orvos segítette a halálba, aki annak idején a látását elveszítő ikerpár kérését is teljesítette.

Nathant eredetileg Nancynek hívták. 2009-ben döntött úgy, hogy nemet változtat, és elkezdte a hormonterápiát. Később eltávolították a melleit, tavaly pedig műtéti úton kialakították a péniszét. Az eredmény azonban nem tetszett neki, és úgy érezte, hogy szörnyeteggé változott – írja a Daily Mail Online.

Halála előtt a Het Laatste Nieuws című flamand lapnak azt mondta: ünnepelni akarta új életét, de amikor a tükörbe nézett, undorítónak találta magát. Elégedetlen volt a mellkasával, és úgy tűnt, hogy a péniszét sem fogadja be a szervezete.

Az orvosok hivatalosan elviselhetetlen pszichikai sérüléseire hivatkozva engedélyezték az eutanáziát. Nathan halálos injekciót kapott. Ő volt az első transzszexuális Belgiumban, aki kegyes halált kért. Az az onkológus szakorvos segítette a halálba, aki tavaly év végén egy 45 éves ikerpár ugyanilyen kérését teljesítette.

A világon először Hollandiában engedélyezték az eutanáziát, majd Belgium következett 2002-ben, de ott most csak 18 év felett van erre lehetőség. Az európai országok közül Luxembourgban és Svájcban is engedélyezik az eutanáziát, ám utóbbi helyen a betegnek tevékenyen részt kell vennie annak végrehajtásában.

Belgiumban 2012-ben 1432-en választották a kegyes halált, 2011-ben pedig 1133-an. Az összes haláleset körülbelül két százalékát teszik ki az eutanáziás esetek az országban.

Kimaradt?