December 8-ára tervez az RMDSZ helyi népszavazást a régiókról

December 8-a az RMDSZ által hat megyében (Partiumban és Székelyföldön) kezdeményezett népszavazás tervezett időpontja – közölte szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, a referendumon fejlesztési régiók átalakításával kapcsolatban tennének fel kérdést a lakosságnak.

Ez a kérdés pedig így hangzik: „Egyetért-e azzal, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal?”, illetve „Egyetért-e azzal, hogy Bihar, Szatmár és Szilágy megye egy fejlesztési régiót alkosson Nagyvárad központtal?”. Kelemen elmondta, azért a fejlesztési régiókról, nem pedig a közigazgatási régiókról kérdeznék a lakosságot, mert az utóbbi struktúrák Romániában nem léteznek, ehhez előbb az alkotmány módosítására van szükség.

Mint ismert, az RMDSZ mind a hat megyében állampolgári kezdeményezéssel terjesztené a megyei önkormányzatok elé a helyi népszavazások kiírásáról szóló határozattervezetet. Az előterjesztés akkor lehetséges, ha az adott megyében állandó lakhellyel rendelkező választópolgárok legkevesebb öt százaléka aláírásával támogatja a tervezetet.

Kelemen Hunor közölte, hogy Székelyföldön már csütörtökön, Partiumban még ezen héten elkezdik az aláírások gyűjtését, és ez az akció október 14-ig tart. Ezen a napon leadják a támogató aláírások listáját a megyei tanácsokhoz, a határozattervezetet pedig 30 napos közvitára kell bocsátani. A 30 nap elteltével, november 14-én a megyei önkormányzatok határozatot hoznak a helyi referendumok kiírásáról, és ezt eljuttatják a prefektúrákhoz is.

A törvény szerint a helyi népszavazások időpontját megszervezésük előtt húsz nappal a sajtóban is közölni kell. „Ezért gondoltuk azt, hogy december 8-nak kell lennie a referendum időpontjának, mert így be tudunk tartani minden törvényes határidőt és feltétel a népszavazás megszervezésére” – magyarázta az RMDSZ elnöke.

A maszol.ro kérdésere a politikus elmondta: szerinte nem fordulhat elő az, hogy a megyei önkormányzatok elutasítsák a népszavazások kiírásáról szóló határozattervezetet. Mint mondta, az RMDSZ már egyeztetett a kezdeményezéséről a román pártokkal is, akik támogatják a referendumokat. „A problémák mindenütt ugyanazok, mindenütt érdek a kisebb régiók létrehozása” – magyarázta, emlékeztetve arra, hogy Kostancán is volt már az RMDSZ-éhez hasonló kezdeményezés, de az ottani helyi népszavazás előkészítése elbukott a formai feltételeken.

Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor elismerte: nagy kihívás lesz az RMDSZ számára a referendumok érvényességéhez szükséges legkevesebb ötven százalékos lakossági részvétel elérése. „Nem lesz könnyű, én ebben biztos vagyok, de párbeszédet folytatunk majd a lakossággal arról, hogy ez az érdeküket szolgálja” – fogalmazott.

Az RMDSZ elnöke ugyanakkor megerősítette, hogy a referendumok nem ügydöntőek, tehát a parlament akkor sem köteles módosítani a fejlesztési régiókról szóló törvényt, ha a népszavazáson az igenek győznek. „Ám igen erős lesz az a politikai üzenet, hogy a törvény módosításra szorul. A kormánypártok amúgy is változtatnának a jogszabályon, így a népszavazás eredményét a parlamentben is érvként használhatja az RMDSZ” – mondta a politikus.

A kolozsvári sajtótájékoztatóval egy időben Kovászna, Maros és Hargita megyékben is ismertették a referendum megszervezését az RMDSZ megyei elnökei.

Kimaradt?