Verespatak: Rovana Plumb nem győzte meg Korodiékat

Rovana Plumb környezetvédelmi miniszter a parlamenti Verespatak-bizottság keddi – immár második – ülésén arról próbálta meggyőzni a testület tagjait, hogy a Fehér megyei településen ciántechnológiás aranykitermelést tervező befektető garanciát vállal a bánya kitermelés utáni rehabilitációjára és az esetleges káros környezeti hatások felszámolására.

A tárcavezető szerint a minisztérium meggyőzte a Rosia Montana Gold Corporationt, hogy az eredetileg ígért összeg dupláját, 146 millió dollárt helyezzen el garanciaként letétbe a román államnál erre a célra. Mi több, az RMGC további 25 millió dollárt helyez letétbe baleset esetére.

A Verespatak-bizottság egyik RMDSZ-es tagja, Korodi Attila képviselő a maszol.ro-nak elmondta: az ülésen a miniszter nem tudott koherens válaszokat adni a verespataki befektetésekkel kapcsolatos környezetvédelmi kérdésekre.

„Bedobták a közbeszédbe azt, hogy 300 millió euróba kerül az állami bánya bezárása utáni környezeti károk felszámolása, az RMGC által nyitandó bánya bezárása pedig 146 millió dollárjába kerülne évek múltán a román-kanadai cégnek, vagyis a régi bánya bezárása sokkal többe kerül, mint az új” – hívta fel a figyelmet az ellentmondásra a politikus, aki az ülésen felkérte Rovana Plumbot, hogy írásban válaszoljon a kérdéseire.

Korodi tájékoztatása szerint a környezetvédelmi miniszternek valóssággal nekiestek a bizottság liberális párti tagjai, akik az RMDSZ-es képviselőhöz hasonlóan pontszerű kérdéseket tettek fel a tárcavezetőnek. Plumb egyikre sem tudott meggyőzően válaszolni. „Ha a mai ülés alapján kéne a Verespatak-törvényről dönteni, nem lenne meg a többségi szavazat” – fogalmazott a politikus.

A bizottság tagjai már kedd délután Verespatakra utaztak terepszemlére. Korodi elmondta, ennek nem látja sok értelmét, de a parlament iránti tiszteletből a kollégáival tart. „Látva, hogy a minisztériumok hogyan burkolják be ezt a történetet, azt gondolom, hogy a parlament asztalánál sokkal több mindent lehet érdemben feltárni, mint a helyszínen tisztázni” – jelentette ki a maszol.ro-nak.

Kimaradt?