Lecsótól ment a hasa a Margitszigeten elfogott szatírnak?

Megszólaltak a vasárnap a Margitszigeten elfogott szatírok: egyikük női harisnyában volt, míg a másik azzal indokolta meztelenségét, hogy hasmenése van a korábban megevett lecsótól.

Bejelentés alapján fogtak el a rendőrök egy magamutogatót vasárnap hajnalban a Margitszigeten. A helyszínre érkező járőrök a 41 éves férfit átlátszó női harisnyában találták. A férfi azzal magyarázta, hogy nincs nála igazolvány, hogy nem tudja hova tenni. Elmondása szerint egy nővel volt találkozója. A férfit elfogták és előállították.

Alig nyolc órával később, a reggeli órákban négy futó kergette meg, majd tartotta vissza a rendőrök kiérkezéséig azt az 55 éves embert, aki meztelenül a bokrok között térdelve leste az arra haladókat. A férfi futás közben igyekezett magára ölteni ruháját. A rendőröknek azzal indokolta hiányos öltözetét, hogy korábban lecsót evett, emiatt ment a hasa.

A XIII. kerületi rendőrség szeméremsértés miatt mindkét férfit őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

Kimaradt?