Két rangos iskola évnyitóján vett részt Borbély László Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a Szász Adalbert Sportlíceum tanévnyitó ünnepségén vett részt hétfőn Borbély László marosvásárhelyi képviselő, az RMDSZ politikai alelnöke.

Az Unirea Főgimnázium ünnepélyén – amelyen Maros Megye Tanácsának elnöke, Ciprian Dobre is jelen volt -, a képviselő kifejtette: ez az iskola mindig is különleges hely marad számára, hiszen ő is ott végezte az első nyolc osztályt, és örül annak, hogy máig rangos iskolája maradt mind a marosvásárhelyi magyarságnak, mind a románságnak.

„Ez a kollégium olyan értékeket képvisel a tanárain keresztül, amelyek a mai napon is a város egyik legrangosabb iskolájává emelik az Unireát” – fogalmazott és hozzátette, ez az az oktatási mező, ahol a románoknak és a magyaroknak közösen kell megtalálniuk azt a megoldást, amely mindkét félnek megfelel. Hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy minkét nyelv oktatása megfelelő súllyal jelen legyen a tanintézményben, majd összefogásra kérte fel az iskola közösségét annak érdekében, hogy Európai Uniós pénzekre tudjanak pályázni, valamint, hogy  együtt törekedjenek arra, hogy az iskola rangja, amelyet sok évtized során képviselt mint katolikus gimnázium, majd mint állami iskola Marosvásárhelyen, még sok éven át megmaradjon.

A Szász Adalbert Sportlíceum évnyitóján  Borbély László az iskola vezetőségével, Marosvásárhely alpolgármesterével, Peti Andrással, Corneliu Grosu prefektussal, valamint Ştefan Someşan főtanfelügyelővel  és Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettessel együtt átadta az iskola új épületét, ahol a diákok biztonságos, civilizált körülmények között tanulhatnak a jövőben is. „Fontos stratégiai iskolája Marosvásárhelynek ez a kollégium, hiszen tudjuk, hogy minden ország számára a legjobb nagykövetek a sportolók. Ennek a városnak van mivel büszkélkednie, mert sok rangos sportoló került ki e kollégium padjaiból” – fogalmazott a tanévnyitón Borbély. Szerinte a vezetőség az intézmény magyar igazgatójával együtt méltóképpen viszi tovább ezt a nagyon megtisztelő múltbéli hagyományt.

Továbbá emlékeztetett, hogy amíg az RMDSZ még kormányzati szerepet töltött be, ők is hozzá tudtak járulni ahhoz, hogy Marosvásárhelyen öt sportcsarnok épült fel, emellett többet felújítottak, és mint mondta, reméli, hogy hamarosan átadásra kerül az az új multifunkcionális műjégpálya is, amely bármilyen európai szintű- vagy világversenynek otthont tud biztosítani.

Kimaradt?