Iskolakezdés a szórványban: Válaszút újítani tudott

Közel száz gyerek kezdi az iskolát hétfőn a Kolozs megyei válaszúti szórványkollégiumban. Balla Ferenctől, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatójától megtudtuk, idén újdonsággal is szolgál az alapítvány: kilencedik osztályt is indítanak, ahol mezőgazdasági ismeretekre oktatják azt a tizenhárom gyereket, aki ebben a tanévben beiratkozott az iskolába.

A kilencedikesek nem csak elméleti oktatást kapnak, hanem arra is lehetőségük lesz, hogy egy megművelendő területen elsajátítsák a mezőgazdasági tudás csínját-bínját. Balla igazgató azt is elmondta, egy új épülettel gazdagodnak hamarosan, ahol a neves múzeumban található tárgyi értékeket felújíthatják, illetve reprodukálhatják nem csak az érdeklődő felnőttek, hanem a fiatalok is.

A Kolozsvártól alig harminc kilométerre fekvő Válaszút a Mezőség egyik kis kétezres lélekszám alatti faluja nemcsak Wass Albert születési helyeként közismert, hanem a Kossuth-díjas és Corvin-lánccal kitüntetett Kallós Zoltán miatt is. A néprajzkutató a kilencvenes években hozta létre a nevével fémjelzett alapítványát, amely 1999-ben útjára induló iskolájának első évfolyamában mindössze négy diákot fogadott. Mára az óvodások és elemi osztályosok száma százas létszámra duzzadt.

A kollégium fontosságáról beszélgetve kiderül: komoly problémákkal küszködik az erdélyi magyar társadalom, hiszen gyakran a nyugdíjas tanárnőket kell visszahívni a falvakba, ha pedig erre nincs lehetőség, csak szakképzetlen embereket alkalmazhatnak. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a minőségi oktatás érdekében nem helyesebb-e bezárni egy iskola kapuit, és megkeresni azt az intézményt, amelyik jó lehetőséget biztosít a gyerekek számára – mondta az igazgató. Válaszúton magyarul tanulhatnak a gyerekek, ráadásul a nehezebb anyagi helyzetben levő családokból származóknak nem kell hozzájárulniuk az iskoláztatáshoz.

Elsősorban a közeli falvakból érkeznek gyerekek, így többen hazautaznak naponta, de a legtöbb gyerek itt alszik, és legfennebb hétvégenként tér haza.

A válaszúti szórványkollégium missziója, hogy a mezőségi szórványban élő magyar családokban élő gyerekeket anyanyelvi oktatásban részesítse abban az esetben, ha az adott településen nincs már erre lehetőségük. 1999-es indulása előtt az alapítvány munkatársai mintegy húsz környékbeli településen keresték fel a családokat, így megállapíthatták, hogy közel száz olyan gyerek vár a beiskoláztatásra a következő években, aki nem számíthat magyar oktatásra.

A Kallós Zoltán Alapítvány kollégiumába 1999-ben még csak négy gyerek iratkozott be, ez a szám az ezredfordulóra már 22-re növekedett, tavaly pedig 96-an részesültek a válaszúti magyar oktatásban. Felmérés született a vegyes házasságokról is: a 96 gyerekből 24-en voltak ebben a helyzetben.

Kimaradt?