Kilépett az RMDSZ-ből Asztalos Csaba, a CNCD elnöke

Nem tagja már az RMDSZ-nek az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke. Ezt Asztalos Csaba csütörtök este a Facebook-oldalán közölte.

Indoklása szerint azért tette meg ezt a lépést, hogy többé ne legyen alapjuk a pártatlanságát kifogásoló támadásoknak. „Azért, hogy formálisan is megfeleljek a függetlenség és a pártatlanság követelményének, ma (csütörtökön – szerk. megj.) kiléptem az RMDSZ-ből. Tartalmilag már akkor megfeleltem ezeknek a követelményeknek, amikor a CNCD tagja lettem” – fogalmaz Asztalos Csaba.

Mint írta, sokat tanult az RMDSZ-ben tevékenykedő értékes emberektől. „Segítségük nélkül sem én, sem a CNCD nem tudott volna helytállni (ott és ahol, szerényen, de helytállni tudott)” – magyarázta.

Asztalos szerint azért is sokan támadták, mert magyar. „Sajnálattal közlöm, de ezen nem tudok változtatni. Magyar nemzetiségű román állampolgár maradok, ebbe születtem bele” – üzente a CNCD elnöke.

Kimaradt?