HIV

Új vakcina: elpusztítja a HIV-szerű vírust a majmokban

Hatékonynak bizonyult vakcinát dolgoztak ki amerikai kutatók a majmok immunhiányos állapotát kiváltó SIV-vírussal (simian immunodeficiency virus; majom-immundeficiencia vírus) szemben.    

A Nature című folyóiratban közölt eredmények szerint a beoltott emlősök képesek "kitakarítani" a szervezetükből a majmok immunhiányos betegségének kórokozóját, a SIV-vírust. A beoltott 16 majom közül kilencnél bizonyult hatékonynak a vakcina. A kutatók most egy hasonló módszerre épülő, de a humán immunhiány vírusa, a HIV ellen akarnak hatékony vakcinát tesztelni.

"Azt kijelenti, hogy egy vírust teljesen kiirtottunk, mindig nehézkes" - fogalmazott Louis Picker, az Oregoni Egészségügyi és Tudományegyetem Vakcina és Génterápia Intézetének professzora. Hozzátette, mindig lehet olyan sejt, amelyet nem vizsgáltunk és amely hordozza a vírust. Most azonban, nagyon szigorú kritériumokat szem előtt tartva kijelenthetjük, hogy az esetek többségében teljesen eltűnt a vírus a majmok szervezetéből.

A kutatócsoport a SIVmac239 nevű agresszív vírust vizsgálta, amely százszor halálosabb a HIV-nél. A fertőzött majmok általában két éven belül elpusztulnak, de néhány beoltott emlős esetében a vírus elbukott. A vakcina előállításához a szakemberek a herpeszvírusok családjába tartozó cytomegalovírust (CMV) használták alapul. Az oltóanyag a CMV fertőző-erejét használva söpört végig a majmok szervezetén, ám ahelyett, hogy megbetegítette volna azt, a szakemberek módosításainak hála, inkább arra ösztönözte az immunrendszert, hogy felvegye a harcot a SIV-molekulákkal szemben.

A kutatók rhesus majmokat oltottak be, majd SIV-vírusnak tették ki őket. Elsőre azt tapasztalták, hogy a fertőzés megvetette a lábát és terjedni kezdett. Később azonban a majmok szervezete reagálni kezdett, végül elpusztította a vírus minden jelét. A vakcinára sikeresen reagáló majmok a kórokozó legyőzését követő másfél-három év közötti időszakban is fertőzésmentesek voltak.

Picker szerint a kutatócsoport most azt próbálja kideríteni, hogy a vakcinálás miért csupán a majmok mintegy felénél működött. Mint hozzátette, a szervezetben folyamatos harc dúl, és az esetek felében a vakcina győzedelmeskedik, máskor pedig elbukik. A kutatók továbbvizsgálják, hogy az oltóanyag használható-e a SIV-vírusnak való kitettséget követően a fertőzött majmok kezelésére és esetleges gyógyítására. Emellett azt is vizsgálni akarják, hogy a módszer embereknél is működhet-e.

"Ahhoz, hogy elkészítsük a humán verziót meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a technika teljesen biztonságos" - húzta alá Picker. - Mostanra kidolgoztunk egy CMV-vírust, amely a majmoknál látott immunreakciót váltja ki, ám addig a pontig gyengítettük - vagyis módosítottuk a fertőzőképességét - amelynél már teljesen biztonságosnak ítéltük."

Ennek először át kell mennie a szabályozó hatóság szűrőjén, és ha ez sikerül, akkor a szakemberek reményei szerint a humán klinikai vizsgálatok a következő két éven belül megkezdődhetnek - adta hírül a BBC News.

Kimaradt?