Lejárt a személyazonossági igazolványa több ezer háromszékinek

Csaknem hatezer háromszékinek nincs érvényes személyi igazolványa. Oláh-Badi Csaba, a Kovászna megyei Lakosság-nyilvántartó Igazgatóság vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: 4652 olyan háromszéki szerepel az adatbázisukban, akiknek már több mint egy éve-, de esetenként már 20 éve lejárt a személyazonossági igazolványa, és nem újította fel.

Oláh-Badi Csaba szerint ezekben az esetekben a rendőrség segítségét kérik, akik évente kimennek az illető legutóbbi címére, és szóba állnak a szomszédokkal. Ezek során 1477 háromszékiről derült ki, hogy külföldre költözött, megtartotta ugyan állampolgárságát, de évek óta nem újította fel személyi igazolványát, emellett 2240 olyan személyről tudnak, aki más megyébe költözött, vagy börtönbe van zárva, és elmulasztotta felújítani dokumentumát.

A Kovászna megyei Lakosság-nyilvántartó Igazgatóság vezetője felhívta a figyelmet, hogy 1052 háromszéki fiatal már több mint egy éve betöltötte a 14 évet, de még mindig nem igényelte a személyi igazolványát. A törvény értelmében büntetendő, ha 14 év után nem igényel a szülő gyerekének személyigazolványt, illetve ha valaki nem cseréli ki a lejárt dokumentumot.

Az új személyi igazolvány kiállítása 12 lejbe kerül, a sepsiszentgyörgyi és környékbeli lakosoknak a városháza kasszájába kell befizetniük az illetéket, mert a lakosság-nyilvántartónak nincs elég alkalmazottja, hogy ezt tevékenységet is ellássa - hívta fel a figyelmet Oláh-Badi Csaba.

Ugyanakkor a sepsiszentgyörgyi Lakosság-nyilvántartó Közszolgálat felhívja a lakosság figyelmét, hogy adatbázisának módosítása miatt 2013. szeptember 12-17. között nem nyomtatnak személyigazolványokat.

Kimaradt?