Harminc európai fiatal ismerkedik a toleranciával

Szerdán érkezett és szeptember 21-ig tartózkodik Marosvásárhelyen 30 európai fiatal, akik Marosvásárhellyel és Maros megyével, a helyi sajátosságokkal, az etnikai közösségekkel ismerkednek. Olasz-, Magyar-, Törökországból és Litvániából érkeztek az európai uniós program résztvevői, hogy a romániai magyar, román és cigány fiatalokkal közösen ismerkedjenek a helyi szokásokkal, hagyományos kézművességgel, művészettel.

A projektről sajtótájékoztató keretében számolt be Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, aki azt is elmondta, annak ellenére, hogy egyre kevesebb munkatárssal és pénzzel rendelkeznek, mégis működnek és íme ezt az új projektet is sikerült elindítaniuk.

A Marosvásárhelyen tartózkodó 30 fiatal fényképezőgéppel dokumentálja, hogy hol járt, mit látott, mi ragadta meg a figyelmét. Ezekből a fotókból kiállítás is nyílik a program végén, hogy mindenki láthassa, mi az, amire rácsodálkoztak, ami felkeltette az érdeklődését az idegenből érkezőknek.

Christiano Romano olaszországi cserediák, a projekt kezdeméyezője elmondta,  az európai indentitás erősítése a cél, a szolidaritást és a toleranciát erősíteni az európai nemzetek között, interkulturális párbeszédet teremteni a különböző kultúrák között. „Nem véletlenül választottuk  éppen ezeket az országokat, ezzel is célunk volt. Romániát azért például, mert létezik egyfajta előítélet iránta Olaszországban, amely a mi hazánk, tehát ezért is vontuk be a programba. Törökország iránt is tapasztalható egyfajta előítélet. Litvániára azért esett a választásunk, mert észak-európai ország. Tehát  a sokszínű európaiságra törekedtünk, mediterrán, északi, közé-európai, kelet-európai kultúra - ezt akarjuk bemutatni, közelebb hozni egymáshoz” – mondta Christiano Romano, akinek a magyar-román közösségek közötti feszültség is szempont volt. „Mi fiatalokat akartunk megszólítani, nem románokat, magyarokat vagy olaszokat, hanem európaiakat, hogy európaiaként gondolkodjunk, tudatosítsuk ezt az identitást” – mondta, hozzátéve, hogy Romániában Erdély vonzotta a leginkább a maga sokszínűségével, az egymás mellett élő kultúrák gazdagságával.

A fiatalok az itttartózkodásuk alatt múzeumokba látogatnak, középiskolásokkal és egyetemistákkal találkoznak, bejárják a környező településeket, különböző kézműves- és művészeti foglalkozásokon vesznek részt, egymást tanítják, egymástól tanulnak. A program megvalósításában a Pro Europa Liga partnere a Petru Maior Egyetem, a polgármesteri hivatal, a megyei önkormányzat, a Képzőművészek Egyesületének Maros megyei fiókszervezete, a néprajzi múzeum, a megyei munkaerő elosztó hivatal, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Művészeti, Papiu, Unirea Gimnáziumok, valamint helyi vállalkozók, magánszemélyek.

A projekt szeptember 20-án a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes körülmények között zárul.

Kimaradt?