A nyolcéves ara belehalt a nászéjszakába

Egy jemeni kislány nem élte túl az első éjszakát, amit férjével töltött. Rawan belehalt belső sérüléseibe, miután férjével elhálta a nászéjszakát. A gyermeket állítólag a nála ötször idősebb férje kényszerítette a szexuális aktusra, amelynek nyomai kívülről is láthatóak voltak.

Jemeni és kuvaiti aktivisták is most az követelik, hogy a rendőrség tartóztassa le a felnőtt férjet és Rawan családját is. Továbbá azért is tüntetnek, hogy a hatóságok számolják fel azt a népi szokást, hogy kiskorú lánygyermekeket férjhez adnak.

Jemenben a lányoktól szeretnek hamar megszabadulni, természetesen pénzt kapnak értük, ezért is gyakori, hogy még valójában gyermekeket adnak férjhez. Egy 2010-es felmérés szerint a kislányok negyedét 15 éves kor előtt kiházasítják.

A jemeni nők kizárólag zárt - teljes testet takaró - ruhában léphetnek utcára, vagyis hidzsábban. Habár autót vezethetnek és tanulhatnak, nagy részük - 70 százalékuk - analfabéta, mert szüleik nem költenek a taníttatásukra, a pénzüket inkább a fiú gyermekekre költik.

Több szervezet is küzd azért, hogy megakadályozzák a kislányok férjhez adását, az utóbbi időkben még is több olyan eset látott napvilágot, amely elborzasztotta a közvéleményt. Legutóbb egy 12 éves jemeni lány például belehalt a szülésbe. Férje kétszer annyi idős volt, mint ő, a súlya pedig majdnem háromszorosa.

Nehéz megállapítani, törvénybe iktatni a házasság alsó korhatárát, mert többen attól tartanak, ha ez megtörténik, tiltott kapcsolatot fognak létesíteni a gyereklányok. Továbbá attól is tartanak a jemeni törvényhozók, ha engednek a követeléseknek, akkor a nép azt fogja hinni, a nyugat erőltette rájuk, ami akár végzetes is lehet a számukra.

Kimaradt?