Surján: az autonómia nem választja szét az országot

Surján László, az Európai Parlament alelnöke pénteken, Aradon kijelentette, hogy „egy nagyon helyesen végrehajtott decentralizálás az autonómiával lenne egyenértékű”, hozzátéve, hogy „az autonómia nem választja szét az országot”.

A helyi hatóságok által Aradon szervezett Kisebbségek Fesztiválján jelen levő Surján Lászlótól, az Európai Parlament alelnökétől az újságírók megkérdezték, hogy mi a véleménye egyes romániai magyarok autonómiára vonatkozó kéréséről. Surján a kérdésre válaszolva kifejtette, hogy „az autonómia nem választ szét egy országot, hanem jobban összeforrasztja azt az európai eszmék alapján”.

„Egy nagyon helyesen végrehajtott decentralizálás az autonómiával lenne egyenértékű. Băsescu államelnök úr azt mondta, hogy az autonómia nemcsak a magyaroknak szól, hanem minden román állampolgárnak, és véleményem szerint így kellene gondolkodnunk ebben a témában” - mondta Surján László.

A magyarországi politikus hozzátette, „kizárólag a Romániában élőknek kell eldönteniük, hogy milyen autonómia-formát akarnak, és nem valakinek a szomszéd országból kell jóváhagynia, hogy az helyes, vagy sem”.

A nemzeti kisebbségeket illetően Surján elmondta, „a legfontosabb dolog az, hogy egymással szomszédos országok kölcsönösen rátaláljanak egymásra”.

„És nagyon sok indok van ara, hogy ez így legyen, mert az európai térségben magunkban túl kevesen vagyunk, de együtt nagyobbakká válhatunk. Senki ne gondolja azt, hogy a románok és magyarok között nagyobbak a nézeteltérések, mint a franciák és németek között voltak” - mondta Surján László.

Kimaradt?