Magas rangú magyar állami tisztviselőket nevezett ki a kormány

Dézsi Attilát, Hunyad megye volt prefektusát és volt kormányfőtitkárt a versenytanács felügyelőjévé nevezte ki a Ponta kormány – tájékoztatott a Nyugati Jelen pénteken este.

A fővárosba szóló kinevezése nyomán a volt prefektus feladatköre hármas jellegű: prevenciós, vagyis a gazdasági szférát torzító jelenségek megelőzése, felügyelői, vagyis a korrekt konkurenciáról szóló jogszabályok betartása, illetve felügyelői, azaz a szabálysértők megbüntetése, magyarázta Dézsi.

Nem ő az egyetlen magyar magas rangú állami tisztviselő, akit közigazgatási pozícióba nevezett ki a kormány. Marossy Zoltánt, Temes megye volt alprefektusát a megyei tanács főosztályvezetőjének nevezték ki, míg Horváth Leventét, Arad megye egykori alprefektusát a megyei munkaerő-foglalkoztató ügynökség aligazgatójának, ismertette a kollégái ügyében bekövetkezett fejleményeket Dézsi Attila.

Szerinte a kormány az augusztus elsején felmondólevelet kapott magyar nemzetiségű magas rangú állami tisztviselők közül szinte mindegyiket új feladatkörbe nevezte ki, ami alighanem az RMDSZ lobbizásának is köszönhető. „Kelemen Hunor, Borbély László és nem utolsó sorban Verestóy Attila jelentősén hozzájárultak a magyar nemzetiségű magas rangú állami tisztviselők helyzetének megoldásához” – mondta el a Nyugati Jelennek Dézsi Attila.

Kimaradt?