Háromezer liter használt étolajjal "tisztább" az ország

A MOL Románia az elmúlt egy évben több mint háromezer liter használt étolajat gyűjtött be a lakosságtól, és a példáját követve egyéb intézmények is elindították saját szelektív hulladékgyűjtő programjukat.

„A használtolaj-gyűjtő program sikere egyrészt a begyűjtött és újrafeldolgozott mennyiségben, másrészt pedig a környezettudatos gondolkodás erősítésében nyilvánul meg” – nyilatkozta Daradics Kinga, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.  Hozzátette, az egyik kolozsvári egyetemi szálláshelyen például az ott lakó diákok először közel 30 liternyi szennyező használt olajat adtak le az egyik MOL töltőállomáson, majd ezt követően az egyetem a használt háztartási olaj gyűjtését beiktatta a saját szelektív hulladékkezelési programjába.

2012 augusztusában a MOL Románia lett az első benzinkúthálózat, amely szelektív hulladékgyűjtési programot indított a lakossági használtolaj begyűjtésére, kezdetben 30 benzinkúton. A vállalat a helyi közösségek rendelkezésére bocsátja logisztikai és humán erőforrás kapacitását, úgy, hogy ebből anyagi előnye nem származik.  A program partnere, a Biofilter Románia biztosítja az olajgyűjtő hordókat, valamint az elszállítást ahhoz a létesítményhez, amely a használt olajat raktározza, megtisztítja, továbbá pedig biztosítja annak feldolgozását és hasznosítását.

„A program kedvező fogadtatásának köszönhetően 30-ról  46-ra bővítettük a gyűjtőpontok számát, és most már 11 városban lehet leadni a használt olajat. Ettől a hónaptól Besztercével bővítjük a programot, a helyi igényeknek megfelelően” – tájékoztatott Daradics.

A MOL Románia azért tartotta szükségesnek a program elindítását, mert az égett olaj felhasználásának gondját csak a vendéglők oldják meg, ezek esetében törvény szabályozza a hulladék szervezett elszállítását és feldolgozását, míg az ország lakossága évente megközelítőleg 260 ezer tonna étolajat fogyaszt. A csatornarendszerbe vagy a szemétbe kerülő használt étolaj a csatornahálózat falára lerakódva a vezetékek eldugulásához vezet. Ha az elhasznált étolaj élővízbe kerül, hatása katasztrofális:  az álló- vagy folyóvizek felszínén lebegő olajfolt meggátolja az oxigéncserét, és ezáltal elpusztítja az élővilágot.

Kimaradt?