Furcsa napfogyatkozást filmeztek a Marson

Napfogyatkozás volt a Marson – a jelenséget a bolygón szolgálatot teljesítő roverek egyike, az egy évvel ezelőtt landolt Curiosity MAST nevű kamerája is rögzítette.

A jelenség különlegessége (már azon túl, hogy egy idegen bolygón a kőzetet lézerrel lövöldöző, kisbusz méretű távirányítású jármű készített róla felvételt), hogy a Mars két holdja közül egyik sem elég nagy ahhoz, hogy teljesen kitakarja a Napot. Ráadásul az eseménykor nagyjából 5900 kilométeres magasságban keringő Phobos nem is kerek.

Egyes szakértők szerint nem is annyira napfogyatkozásról volt szó, mint arról, hogy a krumpli formájú, a legszélesebb részén nagyjából 27 kilométer átmérőjű hold átvonult a Mars és a Nap között, a tranzit 30 másodpercig tartott. A Phobos rendszeresen takarja ki a Nap egy részét, halvány árnyékfoltot vetve ezzel a Mars felszínére, ahogy azt a Mars Global Surveyor nevű szonda is lefényképezte 1999-ben. Annak ellenére, hogy a rendszeresen előforduló eseményről van szó, a csillagászoknak épp a mostani alkalom segített abban, hogy a jövőben még pontosabban jósolhassák meg az átvonulás helyét és idejét.

 

Kimaradt?