Örmény emlékház várja a látogatókat Csíkszépvízen

A csíkszépvízi örmény katolikus templom építésének 250. évfordulóját ünnepelték szombaton. A helyszínen 17. alkalommal összegyűlt örmény családok szentmisén és az örmény emlékház avatóján vettek részt a Budapest Zugló Örmény Kisebbségi Önkormányzat és a Csíkkörzeti Örmény–Magyar Szentháromság Alapítvány szervezésében.

A szentmise végén bemutatták A szépvízi örmény katolikus templom című kötetet, majd megkoszorúzták a templomkertben lévő emléktáblát. Hargita Megye Tanácsa részéről Becze István megyei tanácsos helyezte el a koszorút, Tánczos Barna szenátorral és Sógor Csaba európai parlamenti képviselővel együtt hajtva fejet.

A templomtól a több mint száz résztvevő átvonult a közeli örmény emlékházhoz, ahol Gábor Zoltán szépvízi plébános megáldotta az épületet, majd Ferencz Tibor polgármester átvágta a szalagot. A múzeumban örmény családi fényképek, eredeti örmény szoba és időszakos kiállítások számára kialakított helyiség is található.

Ajtony Gábor, a Szentháromság Alapítvány elnöke beszédében elmondta, hogy romjaiból sikerült újjáépíteni a házat, és megemlített néhány nevet a rengeteg támogató közül, így Hargita Megye Tanácsát is. Reményét fejezte ki, hogy a múzeum nemcsak az örmény zarándokok célpontja lesz, hanem növelni fogja a község idegenforgalmát is.

Ferencz Tibor polgármester szerint a település egykori fénykorára emlékeznek az évente megrendezett ünnepséggel, valamint a múzeum megnyitásával, mivel a helyi örménység felemelte a községet, ám sajnos mára már egy letűnt kor emléke maradt.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének üzenetét Becze István megyei tanácsos tolmácsolta. A megyeelnök szerint „e nélkül a történelmi-kulturális örökség nélkül szegényebbek lennénk mindannyian, mi, Erdély, illetve Székelyföld lakói”, és azt kívánta, hogy a magyarörmény családból származó következő generációk is őrizzék őseik hagyatékát.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?