Folytatódik a háromszéki települések bekamerázása

Újabb térfigyelő kamerákat szerelnek fel a háromszéki megyehatáron lévő településeken, döntött csütörtöki ülésén Kovászna megye tanácsa. A testület elfogadta azt a határozatot, amely szerint két további települést látnak el biztonsági videó-kamerával: így Kökös, Bereck, Réty és Sepsisbükszád után Kézdiszentlélek és Sárfalva települések központját is bekamerázzák.

A tanácsülésen részt vett Ion Popa Kovászna megyei rendőrparancsnok, aki elmondta: a rendőrség munkájának 80 százalékát könnyítik meg a kamerák: a forgalmi kihágásoktól kezdve egészen a bonyolultabb bűnügyekig terjedően használják a felvételeket, amelyeken még éjjel is tudják azonosítani a gépkocsiban utazó személyeket.

Arra a kérdésre, hogy a mezei lopások ellen hogyan tud fellépni a rendőrség, Ion Popa elmondta: nincs lehetőség arra, hogy minden termőföld mellé egy-egy járőrt állítsanak, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a települések polgármesteri hivatala számára létezik olyan törvényes keret, amely lehetővé teszi a földek őrzésének megszervezését, így arra bíztatja a helyi önkormányzatokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket.

A háromszéki rendőrparancsnok szerint a polgármesterek számíthatnak a rendőrség és a csendőrség segítségére is. 

Kimaradt?