Elvesztik speciális nyugdíjukat a korrupcióért elítélt bírák

A kormány megvonja a speciális nyugdíjat a korrupcióért elítélt bíráktól és ügyészektől: erről törvénytervezetet fogadott el legutóbbi ülésén a Ponta-kabinet - közölte szerdán a Mediafax hírügynökség.

A tervezet azokra a volt bírákra és ügyészekre vonatkozik, akiket korrupciós vagy más, ennek megfelelő, az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat csorbító bűncselekményért ítélt el jogerősen a bíróság. Tőlük a speciális, úgynevezett szolgálati nyugdíjukat vonnák meg, de továbbra is megkapnák a köznyugdíjrendszer tagjainak járó öregségi járandóságot.

A törvénytervezetet múlt héten az igazságügyi miniszter jelenlétében a bírák és ügyészek szakmai testülete, a Legfelső Bírói Tanács (CSM) is megvitatta, és néhány módosító javaslatot fűzött hozzá. "A CSM egyetértett azzal, hogy ne kapjanak többé szolgálati nyugdíjat a korrupt bírák és ügyészek. A törvény, ha majd életbe lép, azokra is vonatkozik, akiket korábban ítéltek el korrupcióért" - mutatott rá Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter.

A tárca vezetője szerint a törvénynek nem lesz visszaható hatálya, mert a korábban kifizetett speciális nyugdíjakra nem vonatkozik.

Kimaradt?