Lebukott a fickós Robert Fico

Robert Fico csókolózott 21 évvel fiatalabb titkárnőjével – írta a pozsonyi Új Szó a Plus 7 dní című hetilap legutóbbi kiadását idézve. Jana Halászovának augusztus 21-én volt a névnapja.

A lap szerint a kormányfő a nőt a Dlhé diely lakótelepen levő lakásában kereste fel, testőrök nélkül. "A romantikusan töltött éjszakát reggel hosszú csókkal fejezték be, majd búcsúzóul integettek egymásnak" – írja a hetilap. A lap szerint Fico kirándulni is elvitte a nőt, akivel 4 órát töltöttek a cserenyei (Čereňany, Privigyei járás) felújított reneszánsz kastélyban.

Robert Fico szóvivője, Betarice Hudáková útján azt üzente a kiadói csoport napilapjának, a Plus jeden deňnek, hogy ez egy nevetséges történet, amelyben semmi nincs, ami kommentárt igényelne. A névnapi ünnepségen további négy személy volt, akik hasonló időben érkeztek és távoztak, mint ő.

A 27 éves Jana Halászová előbb a Smerben dolgozott, Robert Fico titkárnőjeként, majd, amikor a Smer megnyerte a választásokat, a kormányhivatalba is követte Ficót. A Plus 7 dní szerint kapcsolatuk már legalább egy éve tart.

Kimaradt?