Állampolgárság: tízből két kérvényező román

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmárnémeti demokrácia központjához rendszeresen fordulnak román emberek segítségért a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges iratcsomó összeállításához. „Átlagban tíz kérvényezőből kettő román nemzetiségű” – tájékoztatta lapunkat az iroda munkatársa, Nagy István.

A demokrácia központot azért kerestük meg, mert a transilvaniareporter.ro portál korábban arról írt: a Szatmár megyei Avasságból és Máramaros megyéből összesen tizenkétezer román kérvényezte eddig a magyar állampolgárságot.

Nagy István elmondta, sok olyan román ember keresi meg őket, aki meglepően jól beszél magyarul – ők rendszerint vegyes házasságban élnek –, de olyanok is, akik nem beszélik a nyelvet. „Utóbbiakat emlékeztetjük arra, hogy az igénylés egyik feltételeként társalgási szinten tudniuk kell magyarul. A másik feltétel, hogy valamelyik felmenőjük magyar állampolgár legyen. Ez utóbbi feltételt rendszerint könnyen teljesítik” – magyarázta.

Adrian Ștef büszke arra, hogy félig magyar. A Szatmár megyei tanács elnöke cáfolta a maszol.ro-nak a transilvanireporter.ro-nak azt az információját, hogy kérvényezte a magyar állampolgárságot. A portál arról írt, hogy Adrian Ștef mellett egy másik szatmári politikus, Ovidiu Silaghi volt miniszter is benyújtotta igénylését. „Édesanyám nagyváradi magyar református, és büszke vagyok arra, hogy félig magyar vagyok. Ha valóban kérvényeztem volna a magyar állampolgárságot, akkor nem titkolnám el, mert nem tartanám szégyellni való információnak” – jelentette ki Adrian Ștef kedden a maszol.ro-nak. Nagy István ezzel kapcsolatban azt mondta: a megyei tanácselnök „egészen biztosan” nem fordult a szatmárnémeti demokrácia központhoz segítségért. „Szóbeszéd szintjén mi is hallottuk már, hogy Adrian Ștef magyar állampolgár. Az egyik helyi televíziónak pedig volt felvétele is arról, hogy Ovidiu Silaghi volt miniszter egy határ menti településen tette le az állampolgári esküt” – magyarázta az iroda munkatársa.

Az iroda nem tagadja meg a segítséget azoktól sem, akik nem tudnak magyarul, Nagy István szerint azért nem, mert nem a demokrácia központ munkatársainak a dolga tesztelni a nyelvtudást. Mint mondta, az iratcsomót amúgy is a kérvényezőnek személyesen kell benyújtania valamelyik magyarországi járásközpont – Fehérgyarmat, Csenger, Nyíregyháza – jegyzőjénél vagy kormányablakánál. „Amikor átveszi tőle az iratcsomót, a magyarországi hivatalnok részletesen kikérdezi a kérvényezőt. Könnyen kiszűri azt, aki nem tud magyarul” – részletezte.

Nagy szerint a magyarországi hivatalnok sem tagadhatja meg a kérést, ha az állampolgárság igénylőjének nyelvtudásával gond van. „Azonban a kérvényre feltünteti, hogy az illető teljesíti vagy sem a nyelvtudásra vonatkozó feltételt. Budapesten mérlegelik, hogy elfogadják-e az igénylést, vagy sem. Jöttek már hozzánk olyan románok, akiknek elutasították az iratcsomóját” – magyarázta az iroda munkatársa.

A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-nek sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azokat az információkat, amelyek szerint a magyar állampolgárságot kérelmezők között szerepel egy volt román miniszter és a Szatmár megyei tanács elnöke is. Kiemelték: az egyszerűsített honosítási eljárás lehetővé teszi, hogy az, akinek magyar felmenői vannak, tud magyarul, a magyar jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban, illetve honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát, jogosult a magyar állampolgárság megszerzésére. Ha az említett Ovidiu Silaghi vagy Adrian Ștef megfelel az említett kritériumoknak, jogosult a magyar állampolgárság megszerzésére - rögzítették. Hozzátették: a nevezettek kérelmezését nem tudják megerősíteni, sem cáfolni, tekintettel arra, hogy semmilyen adatot nem adnak ki a kérelmezőkről.

Kapcsolódók

Kimaradt?