Húszmillió dollárból tisztogatnák meg az USA-t az elvadult disznócsordáktól

Elvadult disznócsordák támadnak az észak-amerikai farmokra, felfalják a termést, gyökerestül kitépik a takarmányt, lerombolják a vadállatok élőhelyeit, fákat pusztítanak el, sőt, sírköveket döntenek ki.

A szökött házi sertésekből és a kontinensre hozott vaddisznókból kialakult hordák Oklahomán kívül az USA 36 államában pusztítanak, de további kilenc államból is jelentették nyomaikat.

A kóbor állat általában 90 kilogramm súlyúra nő, akár 48 kilométeres sebességre is képes, egy méter magasra ugrik fel, és kimászik a kétméteres falú csapdákból is – jelezték amerikai szakértők.

"Tökéletes túlélők, valójában bárhol, bármin elélnek, nincs elég ragadozó, mely vadászna rájuk, és igen gyorsan szaporodnak" – mondta John Mayer, az aitkeni Savannah River Laboratórium környezetvédelmi kutatócsoportjának tagja.

A disznók nappal ritkán bújnak elő, ezért nehéz megszámlálni őket, de becslések szerint 5,5 millió él az országban, míg 1990-ben maximum 2 millióan voltak.

Terjedésük egyre jobban aggasztja a helyi és országos hatóságokat. Csapdákkal és kilövéssel igyekeznek irtani őket, de tudósok dolgoznak méreg, illetve a populációk növekedését korlátozó fogamzásgátló kifejlesztésén is. Egyes államokban, például Texasban engedélyezték a helikopteres vadászatukat.

A "nagy tisztogatáshoz" az országos hatóságok is csatlakoztak: Obama elnök 20 millió dollárt ígért a disznómentesítéshez a 2014-es költségvetés tervében.

Az elvadult hordák kocái 6-12 hónaposan ellenek először, egyszerre 6-12 utódot nemzenek. A vadászokat elkeseríti, hogy sokan csapdába ejtik a vadakat, majd elengedik, hogy üldözni tudják, ezzel még több vidéken elterjesztik őket. Oklahomában ezért megtiltották az elvadult sertések elengedését, Kansasben pedig a vadászatuk is illegális.

Kimaradt?