Százötvenmillió euró támogatástól esett el az oktatási minisztérium
A money.ro portál szerint az oktatási minisztérium 150 millió euró mellett ment el. Ennek oka, hogy az eljárás, amely alapján a szaktárca partnereket választott a projektekhez, nem felelt meg az átláthatóság minden kritériumának. A hónap elején az egyik TV-csatorna arra hívta fel a figyelmet, hogy 51 projekt esetében átláthatatlan szempontok alapján választott a minisztérium partnereket. Ezt követően meghosszabbították a pályázatok határidejét, és több mint 300 cég jelentkezett a minisztérium felhívására.
A szaktárca azonban túl gyengének ítélte a benyújtott pályázatokat, nem fogadta el ezeket, és így elesett az uniós alapoktól. A támogatást alternatív és digitális tankönyvekre, valamint pedagógusképzésre fordította volna a szaktárca.