Hivatalos: szeptembertől drágulnak a vonatjegyek

Most már hivatalos: szeptembertől drágulnak a vonatjegyek, az utasoknak egyes szakaszokon akár 10 százalékkal is többet kell fizetniük egy útért.

Az Agerpres hírügynökség szerint pénteken jelent meg a hivatalos közlönyben az a miniszteri rendelet, amely a vonatközlekedés drágításáról szól. Ebből kiderül, hogy a megtett távolságoktól, valamint a vonat besorolásától függően 0,9 százalék és 10 százalék közötti jegyár-emelkedésre számíthatnak az utasok.

Az árak emelését az államvasutak személyszállító részlege kérte a kormánytól arra hivatkozva, hogy az elmúlt két évben 8 százalékos volt az infláció.

Az állami vasútvállalat (CFR) nehéz anyagi helyzetben van, hosszú ideje veszteségesen működik. Alacsony versenyképességének egyik fő oka a leromlott vasúthálózat, ami miatt a személyvonatok átlagsebessége óránként 43 kilométer, a tehervonatoké pedig 21 kilométer.

Kapcsolódók

Kimaradt?