Felhívás: vigyázzunk egymásra a Kolozsvári Magyar Napokon!

A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) szervezői szerdán közzétett felívásukban arra kérik a rendezvénysorozat részvevőit, hogy a rendezvények helyszínein, de különösen ott, ahol nagy tömeg várható, vigyázzanak továbbra is egymásra, kiemelt módon pedig a gyermekekre és az idősebbekre. 

"Tekintettel arra, hogy a hét folyamán – kiemelten pedig az István, a király rockoperán – a Főtéren minden eddiginél nagyobb tömeg gyűl majd össze, fontos, hogy tartsuk tiszteletben a biztonsági óvintézkedéseket. Ez jelenti a garanciát arra, hogy rendezvényünket az elkövetkezőkben is meg tudjuk szervezni" – olvasható a felhívásban, amely pontokba szedve figyelmeztet, mire lesz jó odafigyelni:

1. Kérjük, kisgyermekkel, csecsemővel, illetve gyerekkocsival ne menjenek a tömeg sűrűjébe.

2. Javasoljuk, hogy kiskorúak esetén valamilyen formában – karszalag, papírfecni, stb. – tüntessék fel a gyerek nevét, illetve a szülők telefonszámát.

3. Fokozottan figyeljünk oda a 14 éven aluliakra. Javasoljuk, hogy a tinédzser korúakat is felnőttek kísérjék el az esti programjainkra.

4. Ha valaki eltűnt gyereket talál, kérjük, kísérje az információs pontokhoz, vagy kérje a szervezők segítségét.

5. Az István, a király előadás idejére az idős, illetve mozgáskorlátozott vendégeink számára 500 ülőhelyet tartunk fenn. Ezek elfoglalása érkezési sorrendben történik, ezért javasoljuk, érkezzenek meg idejében a helyszínre. A fiatalabbakat arra kérjük, ne foglalják el az ülőhelyeket, illetve adják át helyüket az idősebbeknek. Igény esetén az idősebbek hozhatnak magukkal ülőalkalmatosságot.

6. Háziállatokkal a rendezvény területére belépni tilos!

7. A szemetet csak az erre kijelölt helyekre dobjuk!

8. Vigyázzunk a közterületen elhelyezett térelemekre, beleértve a Mátyás-szobrot.

9. A rendezvény teljes területére és ideje alatt szigorúan tilos bármilyen közbiztonságot, mások testi épségét veszélyeztethető tárgyat (például táblákat, zászlórudat, stb.) hozni. Ezeket a csendőrség, rendőrség elkobozza, és visszaszolgáltatásukért nem vállalunk felelősséget.

10. Az előadást tűzijáték követi, kérjük, őrizzék meg nyugalmukat és maradjanak biztos távolságban. A tűzijáték előtt, alatt és után ne próbálják megközelíteni a pirotechnikai kilövő csöveket, a kihelyezett anyagokat, vezetékeket, berendezéseket.

11. Minden kedves érdeklődő kövesse a műsorközlők, valamint a helyszínt biztosítók felhívásait.

12. A rendezvény területén egészségügyi ellátó hely, rendőrség, és számos információs pont áll vendégeink rendelkezésére. Bármilyen gond, provokáció esetén forduljanak a helyszínen lévő rendvédelmi szervekhez, vagy a szervezőkhöz. Ne üljön fel esetleges provokációknak, békésen, a rendbontást kerülve élvezzük az esti programjainkat.

13. Ha sérült, bajba jutott embert lát környezetében, kérjük, jelezze a Főtér szélein található kiszolgáló pontoknál, értesítse a helyszínen állomásozó mentőszolgálatosokat.

14. A WC-sort a Szent Mihály-templom Szentegyház utca bejárata felőli oldalán találják, ezen kívül éjfélig a parkolóban található közvécé is nyitva lesz.

Kimaradt?