Álügyészek fosztottak ki vállalkozókat Háromszéken

Álügyészek fosztottak ki jóhiszemű háromszéki vállalkozókat, hívja fel a figyelmet az újabb csalási módszerre a rendőrség. A Kovászna megyei rendőrség közleménye szerint múlt héten egy ügyészként bemutatkozó csaló hívott fel telefonon egy nagyajtai vállalkozót, akit arról értesített, hogy telefonkártyák feltöltésére használt készülékekkel elkövetett adócsalás miatt eljárás indult ellene, és következik, hogy letartóztassák.

Az álügyész közölte a vállalkozóval, hogy le kell ellenőrizze a telefonkártyák feltöltéséhez használt készülékekeket, és elkérte tőle az alkalmazottai telefonszámait. Ezt követően a cégvezető értesítette alkalmazottait, hogy egy ügyész fel fogja keresni őket, és kérte, hogy mutassák meg neki, hogyan működnek a készülékek.

A két alkalmazottat felkereste a csaló is, és az ellenőrzésre való hivatkozással elkérte a telefonkártyák feltöltése kódjait, amelyekkel összesen 300 euró értékben töltötte fel telefonkártyáját. Ugyanezzel a módszerrel további három személyt próbált becsapni, közülük ketten bediktálták a feltöltő kódokat, a harmadik áldozat azonban gyanakodni kezdett, kérdéseket kezdett feltenni az álügyésznek, amely kibúvó válaszokat adott. Emiatt az áldozat értesítette a rendőrséget, amely elkezdte a nyomozást a csaló beazonosítása érdekében.

A háromszéki rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy legyenek elővigyázatosak, telefonon ne adjanak meg semmilyen adatot ismeretleneknek, és értesítsék a rendőrséget. Hozzáteszik, hogy országos szinten elterjedtek a telefonos csalások, és nagyon nehéz visszaszerezni a csalók által okozott kártokat. 

Kimaradt?