Volt tanácstag bukott le hamis jogászdiplomával?

Hamis jogi diplomája miatt bűnügyi eljárás indult egy volt sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő, a Közművek volt jogtanácsosa ellen. A Kovászna megyei ügyészség vizsgálatot indított Aczél Kata ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy alkalmazásakor a Közművek RT-hez jogi végzettséget igazoló hamis diploma másolatot nyújtott be, majd ez alapján sokáig jogtanácsosként dolgozott.

A fiatalasszony 2010-ben az RMDSZ listáján helyi tanácstag lett. Nemrég azonban felmondott állásából, és lemondott önkormányzati mandátumáról is. Az ügyészség hivatalból indított eljárást Aczél Kata ellen, és a gazdasági rendőrség megvizsgálta a Közművekhez benyújtott iratait, és megállapította, hogy az egyetemi oklevél másolata hamisítvány. Marcel Romeo Antonescu ügyész, a megyei ügyészség szóvivője a Háromszék napilapnak megerősítette, hogy Aczél Kata ellen bűnvádi eljárást indítottak csalás, hamisítás és hamis okirattal való visszaélés gyanújával.

A Közművek igazgatója, Fejér Sándor a maszol.ro érdeklődésére elmondta: 2009 októberi alkalmazásakor a fiatalasszony, jogi végzettséget igazoló egyetemi diploma-másolatot mutatott be, majd egy időre szülési szabadságon volt. Amikor visszatért munkahelyére, kérték tőle, hogy vigye be eredeti diplomáját, amit azonban nem tett meg, hanem inkább felmondott - mondta Fejér Sándor. Hozzátette: a rábízott munkát becsületesen elvégezte, viszont kezdő ügyvédként nem képviselte a céget peres ügyekben és nem írt alá egyetlen szerződést sem, így nem okozott kárt a vállalatnak. Aczél Katát megpróbáltuk megszólaltatni az ügyben, de többszöri megkeresésünkre se sikerült elérni.

Kimaradt?