Vilmos herceg mégsem akarja anyósával nevelni a gyermekét

Katalin azt szerette volna, ha édesanyja segédkezik az újszülött körüli teendőkben, amíg csak lehet, de Carole Middletone túlságosan belemászhatott a fiatalok életébe, Vilmos herceg ugyanis két hét elteltével rábeszélte Katalint, inkább az ő hercegi dadáját vegyék maguk mellé.

Igaz, Jessica Webb már elmúlt hetven éves, Vilmos herceg ragaszkodik hozzá, hogy a Kensington-palota gyerekszobájában, ahová most készülnek beköltözni, ő vigyázzon Györgyre.

Pedig Katalin édesanyja még egy védőnői tanfolyamot is elvégzett, hogy minden követelménynek megfeleljen. Az első két hétben ő is foglalkozott a kis herceggel. „Katalin azt szerette volna, ha végig édesanyja segíti, míg a baba pici, mert ő áll hozzá a legközelebb, és nem szívesen engednek idegent magukhoz közel” – tudatta a Daily Maillel egy családhoz közeli bennfentes.

De rövid időn belül a hercegi pár életében is megmutatkozott, ami a fiatal házasok és kisgyermekesek életében többnyire ismert: az anyós, akinek jelenléte eleinte jó ötletnek tűnik, túlságosan beleavatkozik az új család életébe, és inkább már csak vendégként látnák szívesen egy-egy délután.

Vilmosnál is betelt a pohár, bár ezt nyíltan nem mondták ki, de valószínűleg ez az oka annak, hogy György hamarosan új dadát kap, a nyugdíjas korú Webb asszonyt, aki Vilmosra és Harry-re is vigyázott szüleik, Károly herceg és Diana hercegnő válása idején.

Kimaradt?