Több mint hétezren mesélnek beteg gyerekeknek Magyarországon

Eddig több mint hétezer önkéntes regisztrált, hogy mesét szeretne olvasni a beteg gyerekeknek a Gyógyvarázs meseolvasó program keretében, amely szeptembertől új időpontokkal és helyszínekkel bővül.

A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretében szeptember közepéig lehetett meseolvasó időpontot foglalni 24 gyermek-egészségügyi intézménybe. Az indulástól számított 24 óra alatt több mint ötezer-ötszázan regisztráltak a honlapon, péntekre ez a szám 7 ezer háromszáz főre nőtt.

A budapesti időpontok néhány óra alatt elfogytak, de a vidéki helyszínekre is csupán egy-egy szabad időpontot lehet találni.

A szervezők jelenleg azon dolgoznak, hogy szeptembertől az eddiginél több intézménybe, és több időpontra tudjanak majd jelentkezni az önkéntesek - közölte a program kommunikációjával foglalkozó cég pénteken az MTI-vel.

A szervezők várják olyan kórházak, gyermek-egészségügyi intézmények jelentkezését, amelyek szeretnének csatlakozni a programhoz, a meseolvasókat pedig arra kérik, hogy szeptember elején látogassanak vissza a program honlapjára, mert akkor töltik fel az új intézményeket és időpontokat.

Kimaradt?