Hivatásos gépkocsivezetők – hamis papírokkal

A román turistabusz június 23-i, montenegrói tragikus balesete nyomán – amelyben 18 személy vesztette életét – egy bukaresti lap, bizalmas értesülések alapján utánanézett annak, milyen körülmények között adják ki a hivatásos sofőrök egészségi állapotát és alkalmasságát bizonyító, illetve a sofőrvizsga letételéhez szükséges egészségügyi igazolványokat.

Mint kiderült, számos esetben a gépkocsivezetők hamis papírokat szereztek be, ilyen okmányokban még azok is részesülhetnek, akiknek nincs is hajtási engedélyük – mint például az oknyomozó újságírók egyike.

Hat éve működött

Kiderült, legkevesebb több százra becsülhető azoknak az árut vagy utasokat szállító járművezetőknek a száma, akik hamis egészségügyi igazolványok alapján nyerték el állásukat, vagy szerezték meg hajtási jogosítványukat. Arra is fény derült, hogy a hamis papírokat kiadó hálózat minimum hat éve zavartalanul működhetett.

A hivatásos gépkocsivezetők egészségi állapotát, alkalmasságát igazoló bizonyítványok kiadásával a közlekedési minisztérium a bukaresti Witting kórházat és az Északi Pályaudvar melletti vasutas kórházat bízta meg.

A hamisítók e két kórház közelében tanyáztak. Az érdeklődőknek az Északi Pályaudvar előtti téren kell megkeresniük egy bizonyos Mariant, aki 150-200 lej közötti összegért vállalja el az igazolvány megszerzését. Az ár a szerint változott, hogy az érdeklődő milyen gépkocsivezető tisztségre pályázik: a taxisofőrök olcsóbban, kamionokon, turistabuszokon dolgozó gépkocsivezetők drágábban jutottak hozzá a hamis papírokhoz.

Ha az ár megfelel, akkor Marian telefonon nyomban felhívja Cornelt, aki csakhamar maga is megjelent a helyszínen, majd az érdeklődőt gépkocsiba ültette és elvitte a Bukarest közelében levő Domneşti községbe. A papírok beszerzéséhez nem kellett mást felmutatni, mint a személyazonossági igazolvány fénymásolatát.

A nyugdíjas ápolónő

Domneşti-be megérkezve kisvártatva felbukkant Vali, aki átvette a pénzt az érdeklődőtől, és nyomban el is tűnt az összeggel. Az ő édesanyja, „Rodica asszony” az, aki kiálltja a hamis papírokat. Valira nem kellett sokáig várni. Tíz perc múlva vissza is érkezett az orvosi igazolvánnyal, a pszichológiai engedéllyel és az A-típusú orvosi vizsgálati lappal. Mindez készen, kitöltve, pecsétekkel ellátva.          

Az 59 éves „Rodica asszony” a bukaresti, északi pályaudvari vasutas kórház ápolónője volt. betegség miatt nyugdíjaztatta magát – jelenlegi „állása” ugyanis jóval több pénzt hozott az akár apró-cseprő borravalókkal megtetőzött ápolónői fizetésnél. Gondja volt azonban rá, hogy a kórházból távozva magával vigyen több pecsétet és parafákat. Emellett típusnyomtatványokat, mi több, szárazpecsétet is magával vitt. Mint kiderült. „Rodica asszony” szemközti szomszédja is hamis igazolványok gyártásával foglalkozott. Ő korábban egy bár tulajdonosa volt.

Az orvosok gyanúja

A bukaresti lap adatai, illetve saját források alapján a rendőrség megkezdte a hálózat felgöngyölítését. A hamis papírok kiállítói az érdeklődőt meggyőzték arról, hogy a hamis dokumentumok valóban a két feljogosított kórház valamelyikéből származnak, ahol azok bekerültek a „rendes iratok” nyilvántartásába. A rendőrséget azonban már korábban értesítette a vasutas kórház, ahol az utóbbi időben az állását megváltoztató több hivatásos gépkocsivezető is jelentkezett az egészségügyi intézménynél, a meggyőződésük szerint a kórházban nyilvántartott, valójában azonban hamis papírokkal.

A vasutas kórház és a Witting kórház személyzete azonban felfigyelt arra, hogy a papírokat olyan orvosok is aláírták, akik már évek óta nem dolgoznak a két kórháznál, ráadásul több bizonyítványon olyan sorszám szerepelt, amilyet a kórházak egyáltalán nem használtak. Minden felkeltette gyanakvásukat, ezért a rendőrséghez fordultak.

4000 lejes napi haszon

A Sorin Mateescu által vezetett nyomozás során máris kiderült, hogy eddig 259 olyan hivatásos gépkocsivezető dolgozott Bukarestben, akik hamis papírokkal vállaltak hazai, illetve nemzetközi utas- vagy áruszállítást. Többen közülük veszélyes anyagokat szállító ciszternás kamionokon dolgoztak, sokan még 2007-ben szerezték be a hamis igazolványokat. Mint kiderült, a hamis igazolványokat kiadók naponta akár 30-40 gépkocsivezető orvosi igazolványát is meghamisították, így napi keresetük elérte a 4000 lejt is. A házkutatások során előkerültek a típusnyomtatványok, az ellopott pecsétek, parafák. Egy bukaresti szállítási cégnél a rendőrség a vállalat 110 alkalmazottja között 104 hamis papírokkal felvett és dolgozó gépkocsivezetőt fedezett fel.

A házkutatások alkalmával hamis dokumentumokkal megtöltött 91 zsákot, hat számítógépet és két nyomtatót, negyvenkét orvosi és kórházi pecsétet koboztak el.

A rendőrség most minden olyan szállítási vállalatot megvizsgál, amelynek gépkocsivezetői a két kórháztól kaptak egészségügyi igazolványt. Egyebek között felfedeztek a fegyverviselési engedélyhez szükséges, ugyancsak hamis orvosi bizonyítványt is.

Kimaradt?