Lady Gaga megszerette Romániát – hogy mitől hányt, nem tudni

 

Lady Gaga csütörtök este Born This Way Ball elnevezésű turnéjával Bulgária után Bukarestben, az Alkotmány Téren lépett színpadra. 19 órakor jelent meg köszönteni a koncertre várakozókat, aztán elvonult, hogy a brit The Darkness előzenekar játéka után „teljes pompájában" léphessen ki a díszletül szolgáló impozáns gótikus kastély elé.

ladygagabukarestkastelyon

Igaz, szinte egy órát késett az énekesnő, de miután Bulgáriában is hasonlóan történt, a rajongók már felkészültek rá, hogy „szörnyecskéjük" (ahogy ők nevezték), meg fogja várakoztatni őket.

Amikor minden fény kialudt, csak a kastélyra vetült fény, tíz táncos kíséretében Lady Gaga fekete lovon jött elő. „Románia, Bukarest, ti vagytok a jövő! Kezeket a magasba!" – köszöntötte rajongóit.

ladygagabukarest bevonulas

A koncertet rögtön az egyik legismertebb dalával, a Born this way cíművel kezdte. „Nem vagyok földönkívüli, nem vagyok a kormány embere. Románia, olyan vagyok, mint ti, hiszen ti teremtettetek engem. Így születtem. (I was born this way.)" – fogalmazott Gaga.

A Bad Romance című szám alatt a tömeg már az extázis határát súrolva őrjöngött – számolt be a Click.ro. Nem csalódtak tehát a jelenlévők a show-ban. Ahogy várható is volt, Lady Gaga minden egyes dal után átöltözött, a színpadról pedig nem hiányoztak a félmeztelen férfiak sem.

Lady Gaga - live in Bucharest -  badromance

A fellépést csak rövid időre árnyékolhatta be az is, hogy az énekesnő rosszul lett. Néhány percre elvonult a kulisszák mögé hányni, aztán visszatért, és bocsánatot kért: „Meg-megtörténik, hogy hánynom kell a koncertjeim alatt, nem akartam, hogy lássátok. Valahol van ott most egy csokor Gaga-okádék. De megnyugodhattok, nem fogok újra hányni, már nincs semmi a gyomromban." – tette hozzá.

Lady Gaga - live in Bucharest  ketgyerek

A továbbiakban nyoma sem látszott rosszullétének, a Marry The Night-nál két fiatal rajongót is felhívott a színpadra, és táncolt velük. „Románia, szeretlek. ", „Ti vagytok a jövő!" – bókolt a mintegy 40 ezer embernek, aki extatikus állapotban hallgatta végig a sztár dalait, és élvezte a grandiózus show-t.

Lady Gaga - live in Bucharest  pazarfenyek

 

Már pár perccel elmúlt 23 óra, mikor a közönség kérésére még egyszer utoljára visszajött a színpadra, keleti motívumokkal díszített ruhában, és orgonajátékkal búcsúzott.

 

Kimaradt?