Világrekordot döntöttek a magyar selyemakrobaták

Harminckét légtornász egyszerre végezte a gyakorlatsort a körhintán úgy, hogy közben a hinta forgott körbe-körbe. Soha ennyi sportoló nem „lógott” egyszerre, ha a Guinness hitelesíti a produkciót, a magyar selyemakrobatika képviselői világrekorderek lesznek.

Extrém sportteljesítmény és művészi érték annak a harminckét „tisusnak” (silk tissue: selyemakrobatika) a produkciója, akik Balatonszéplakon egy körhintán több mint három percen át egyszerre pörögtek-forogtak szigorú koreográfia szerint. A körülményeket is az „extrém” szó jellemzi leginkább, lévén a hőmérő higanyszála a 40 fok közelében, a fiatalok pedig fekete egyenruhájukban tűző napon kezdtek a rekordkísérletbe. „Fent a hintán jobb volt, nyolc méter magasban fújt a szél” – mondta Tomasovszky Laura, aki 12 évével a legfiatalabbnak számított a csapatban.

A légtornász-utánpótlást sokan képviselték: a körhintán volt a kétszeres magyar selyemakrobatika-bajnok, a 20 éves Illés Renátó,  vagy a vele az ob-n bajnok párost alkotó 19 esztendős Lőrincz Alexandra. Ők mindketten a új látványcirkusz, a Recirquel-társulatát képviselték, de félig-meddig még a Baross Imre Artistaképzőt is – itt tanítja a selyemakrobatikát Vincze Tünde, aki a harminckettedik volt a körhintán. Valamennyi résztvevő az ő tanítványa, sokan a 16-17 évesek közé tartoznak, az artistaképző végzősei lesznek. ‒ Heti egyszer van edzésünk, plusz két tanóra – említette Laura és hozzátette, hogy külön nem készültek erre a produkcióra. – Nagyon fontos, hogy jól kössük be magunkat a selyemszalagba, ha ez megvan, kevésbé veszélyes a mutatvány. Folyamatosan kell figyelnünk egymásra, mert az is előfordulhat, hogy közben kell a másiknak segíteni.

https://www.youtube.com/watch?v=mPnghdhDjzw&feature=player_embedded&list=UUpXD9K0OdpQAE4rmtVz-M5Q

 

Kimaradt?