Sorra elhalaszják a bejelentett változtatásokat az egészségügyben

Januárra halasztotta az egészségügyi minisztérium az ártámogatott gyógyszerek listájának frissítését. Ez immár a második halasztás, korábban június végére, majd augusztus elsejére ígérte a tárca az új listát.

Szerdán este Eugen Nicolăescu tárcavezető azt mondta, az új lista jövő év elejétől lesz érvényes. A jelenlegi lajstromot várhatóan 167 gyógyszerrel egészítik ki, többségében olyan készítményekkel, amelyeket eddig még nem forgalmaztak Romániában.

Az ingyenes és kedvezményes gyógyszerek 16 százalékával a rákos betegségeket kezelik, 10 százalékával a diabéteszt, 8 százalékával a magas vérnyomást. Az ártámogatott gyógyszerek listáját 5 éve nem módosította a kormány. Most a lista frissítésével egy időben megállapodást is írna alá a minisztérium az ágazattal, amely garantálná, hogy a kezelésekben elsősorban az olcsóbb, generikus gyógyszereket használják.

Az egészségügyi alapcsomag módosítása sem készült el augusztusra, bár korábban ez is tervbe volt véve. Ezzel kapcsolatban az egészségügyi miniszter azt mondta, az alapszolgáltatásokhoz azoknak is joguk lesz, akiknek nincs egészségügyi biztosításuk. Ehhez azonban új biztosítási rendszert kell bevezetnie a kormánynak.

Az alapcsomag a betegségmegelőző orvosi szolgáltatásokat, a családorvosi ellátást, a sürgősségi ellátást és a mentőszolgálatot tartalmazná. Ugyancsak az alapcsomagba kerülnének az országos egészségügyi program szolgáltatásai is, amelyek keretében a daganatos betegeket, a diabéteszt és ritka betegségeket kezelik.

A minisztérium módosította a kórházak jogállásáról szóló törvényt is. Ennek előírásait kísérleti jelleggel egyelőre csak 12 kórházban vezetnék be. A tervezet lehetővé teszi a kórházak számára, hogy autonóm intézményként működjenek, szervezeti felépítésüket politikamentesítsék és a beszerzést is maguk szervezzék meg. A kórházak új besorolása szerint két féle intézmény működne a jövőben: az országos érdekeltségű kórházak csoportjába tartozó regionális, sürgősségi kórházak, valamint a helyi érdekeltségű városi kórházak.

 

Kimaradt?