Kerékpáron tesznek meg 700 kilométert

Létrejöttének tizedik évfordulójához érkezett az idén a Baja – Marosvásárhely Baráti Társaság, amelynek célja a két testvértelepülés, Baja és Marosvásárhely közötti kapcsolatok fenntartása és fejlesztése volt. A baráti társaság azóta is működik, rendszeres rendezvényeket, közös kirándulásokat, utakat szervez.

A tíz éves évfordulót egy Baja – Marosvásárhely kerékpártúrával tervezik megünnepelni, amikor marosvásárhelyiek és bajaiak közösen teszik meg a 700 kilométeres távot.

Kirsch Attila, a baráti társaság elnöke a maszol.ro-nak elmondta, első alkalommal szerveznek ilyen biciklitúrát, amelyre a felkészülést már elkezdték mindkét városban. Nemes István, aki már több hasonló kerékpártúrán vett részt Európában, érdeklődésünkre elmondta, naponta edzenek, többnyire csapatban, mert így nem csupán ki-ki saját képességét fejleszti, de egymás erőviszonyait is jobban megismerik, megtudják, hogy ki mire képes, naponta mekkora útszakasz megtételére készülhetnek közösen. „Magyarországon síkvidéken haladunk, de Romániában több emelkedő is vár ránk, ezt nem lehet felkészülés nélkül vállalni” – magyarázta az ötletgazda.

A terv szerint augusztus 14-én a csapat marosvásárhelyi része személygépkocsival Bajára utazik, ahonnan 16-án indul a kerékpártúra és 23-án érkezik Marosvásárhelyre.

A biciklisek lehetőleg mellőzik majd a nagyon forgalmas országutakat, inkább kisebb településeken haladnak át, kikerülve a nagyvárosokat. A Mezőség irányából, Mezőcsáváson keresztül érkeznek Marosvásárhelyre, ahol különleges fogadtatásban lesz részük. „Meglepetést tartogatunk nekik, ezért nem szeretnénk, ha ők is megtudnák, mi lesz az” – válaszolta érdeklődésünkre Kirsch Attila, hogy milyen fogadtatásra számíthatnak a hosszú út végén a résztvevők. 

banner_fX8C1fFi_KUK_Webbanner_300x250_ANIM_UJ.gif
banner_yJD1hpjB_KUK_Webbanner_970x250_ANIM_UJ.gif
banner_fZuguXC4_KUK_Webbanner_728x90_ANIM_UJ.gif

Kimaradt?