Hunyadi ajándéktábort kapnak az ország legjobb középiskolásai

Egyhetes ingyenes tábort szervez Déván augusztus utolsó hetén a Hunyad megyei prefektúra az ország legjobban tanuló középiskolásai számára, írja a nyugatijelen. Minden megyéből egy-egy diák részvételére számítanak, akiket fejlesztési régiónként egy-egy tanár kísér el a Déva határában lévő Őzike táborhelyre, vagyis 41 diák és 8 tanár. A legjobb tanulmányi eredményű diákokat megyénként a helyi tanfelügyelőségek választják ki.

A tábor ötlete a prefektúra intézményétől származik, kivitelezésében pedig a megyei ifjúsági és sport igazgatóság nyújt segítséget, ismertette a helyzetet Dan Terteci, a Hunyad megyei prefektúra kabinetfőnöke.

Egy hét alatt a középiskolások nem csupán az Őzike szabadidőközpontban lesznek, hanem a megye turisztikai nevezetességeit is megmutatják nekik, mint például a hátszegi dinoszaurusz-parkot, a Zsil völgyét övező hegyi üdülőket, a dévai várat és a vajdahunyadi kastélyt, vagy a dák várakat. 

Kimaradt?